Német(h)-segítséggel nyert a Vasas

A második párharc is megkezdődött az extraligában maradásért/kerülésért: a héten edzőt cserélő Vasas Óbuda Kőnig Gábor irányításával 3:1-re győzött az idén eddig veretlen MTK ellen.

 

Gyakorlatilag csendben kezdődött a találkozó, mert a Vasas-drukkerek az első játszma közepéig „sztrájkoltak” az edzőcsere miatt. Ez azonban mintha a vendégeket zavarta jobban, sőt, a kék-fehérek akkor kezdték meg a felzárkózást, amikor a szurkolók rázendítettek.

Hogy a „Jókay Zoli! Jókay Zoli!” rigmus tette-e görcsösebbé a piros-kékeket azt nem tudni, mindenesetre tíz pontos előnyről ugyan így is nyerték az első játszmát – még az is belefért, hogy az MTK liberója, Nagy Fanni is pontot szerezzen –, a másodikban azonban a kék-fehérek domináltak inkább, s vezettek már 21:15-re is.

Hiába voltak a pályán amerikai, bosnyák és szlovák légiósaik is, végül mégis Németh Anett beállása után fordult a kocka, s 24:23-nál már a Vasasnak volt szettlabdája. Ugyan az MTK még megfordította az állást és kiegyenlítette a játszmaarányt, de a következő két felvonásban maradt a magyar átló és onnantól kezdve nem volt esélye a vendégcsapatnak.

 

Női extraliga osztályozó, 1. mérkőzés:

Vasas Óbuda – MTK Budapest 3:1 (17, –24, 12, 19)

Budapest, Folyondár utca, 200 néző. V: Szabó P., Suba.

Vasas: Durst A. 1, Török 15, Papp 10, Simic 5, Kostelanská 22, Haneline 10. Csere: Juhár, Kiss G. (liberók), Németh A. 11. Vezetőedző: Kőnig Gábor.

MTK: Haciefsztratiadu 9, Kötél Zs. 2, Takács D. 7, Kis R. 8, Legross 11, Takács B. 1. Csere: Nagy F. (liberó) 1, Godó 8, Nyuka, Lesi, Deli. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:2, 16:6, 21:14. II. játszma: 8:7, 13:16, 15:21. III. játszma: 7:8, 16:10, 21:10. IV. játszma: 8:7, 16:14, 21:18.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Vasas javára.

Kőnig Gábor: – Kellett a lelkünknek ez a győzelem, de nagyon apró részleteken múlott ez a siker. Természetesen készülünk tovább, a következő összecsapásokra.

Tóth Gábor: – Nagyon idegesen kezdtünk és ez rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Most azonban már szembesültünk az extraliga szintjével és a második meccsen, hazai pályán mindent megteszünk az egyenlítésért.