Hóröplabda Eb: mindkét magyar páros továbbjutott

Remekül kezdődött versenyzőink számára az ausztriai Wagrainban zajló hóröplabda Európa-bajnokság: a Bán Viktor, Soós Izsák és a Győri Panna, Lutter Eszter páros is megnyerte első mérkőzését, amivel a fiúk már tovább is jutottak, míg a lányok ugyan elvesztették második meccsüket de hármas körbeverésnek köszönhetően így is csoportgyőztesek lettek.

 

Az időjárás nem fogadta éppen kegyeibe az Eb szervezőit, az Eb első napján, hiszen ködös idő és szállingózó hóesés, ezzel együtt pedig komoly hideg fogadta a játékosokat. Ráadásul újabb rossz hír, hogy a lányok csoportjában, az eredetileg könnyebbnek ítélt ukrán páros 12:10-re és 11:8-ra legyőzte azt az osztrák párost, amely egy hete a mieinket verte.

Szerencsére a lányok nem foglalkoztak ezzel, hanem remek játékkal 11:9-re és 11:8-ra – a pontarányoknak később óriási jelentőségük lesz – felülmúlta a Boriszenko, Dovgopol duót. Azonban az osztrákok ellen is oda kellett tenniük magukat a mieinknek, mert ugyan, ha győznek, akkor nincs gond, azonban vereség esetén hármas körbeverés van, s ekkor minden egyes pont számíthat.

Hóröplabda Eb

Hóröplabda Eb: A Győri, Lutter páros győztes pontja az ukránok ellen

Közzétette: Magyar Röplabda Szövetség – 2018. március 23.

A lányok mindkét játszmában vezettek, az elsőben 9:7-re, a másodikban pedig 7:4-re is, azonban végül mindkét szettet elvesztették. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindkétszer 9-9 pontot szereztek, s így egy hajszállal nekik volt a legjobb a pontarányuk, míg az osztrákok meg kiestek. Ráadásul a két továbbjutó között így az egymás elleni eredmény döntött, az pedig a mieink javára kedvezett, azaz még a csoportgyőzelmet is megszerezték.

A fiúk ennél sokkal egyszerűbb utat választottak, ők két játszmában ugyanis legyőzték szlovák riválisukat, s mivel északi szomszédjaink az osztrákoktól is kikaptak, így a magyar duó a szombati csoportmérkőzés eredményétől függetlenül kiharcolta már a továbbjutást. A Huber, Streitfellner kettős elleni mérkőzésnek a csoportgyőzelem lesz a tétje, s ezt a találkozót is meg lehet majd tekinteni a CEV Snow Volley facebook-oldalán.

Közben a lányoknál már megtartották a nyolcaddöntők sorsolását, s Fortuna ezúttal nem állt mellettünk, mert egy strandröplabdában igencsak erős litván párost sodort a mieink útjába. A csoportmásodikak közül sokkal nehezebbet már nem nagyon kaphattak volna, de persze ők sem verhetetlenek.

A fiúk második csoportmérkőzését 10:20-kor, a lányok nyolcaddöntőjét 11 órakor játsszák majd a tervek szerint.

Soós Izsák és Bán Viktor értékeli a hóröplabda Eb első napját…

Közzétette: Magyar Röplabda Szövetség – 2018. március 23.

 

A magyar párosok csoportmérkőzései:
Soós/Bán
(11. kiemelt) – Smahel/Kollar (szlovák, 19.) 11:8, 11:8
Lutter/Győri (12.) – Boriszenko/Dovgopol (ukrán, 20.) 11:9, 11:8
Klopf/Mair (osztrák, 5.) – Lutter/Győri (12.) 11:9, 11:9
A Győri, Lutter páros csoportgyőztesként jutott tovább.
A szombati program
10:20 Huber/Streitfellner (osztrák, 6.) – Soós/Bán (11.)
https://www.facebook.com/CEVSnow/
Nyolcaddöntő:
11:00 Lutter/Győri (12.) – Dumbauskaite/Povilaityte (litván, 17.) 3-as pálya