A vasárnapi megnyitó után hétfőn már meccsek az EYOF-on

Július 23-án, vasárnap lesz az ünnepélyes megnyitója Győrben, az Európai Ifjúsági Olimpiai fesztiválnak, amelynek programjában a röplabda is szerepel. Házigazdaként mindkét magyar válogatott ott...

U17-es Eb: nem hozott szerencsét a péntek 13

Megkezdte szereplését a magyar női válogatott a szófiai U17-es Európa-bajnokságon. A mieink első ellenfele Szlovénia volt, s ugyan az első két elvesztett játszma után...

Eb-selejtező: nagyot küzdöttek a lányok a szerbekkel, negyedikek a fiúk

Szombaton zárultak serdülő válogatottjaink számára az Európa-bajnoki selejtezők. Az U16-os lányok nagy csatában kaptak ki a házigazda szerbektől 3:1-re, míg az U17-es fiúk hollandok...

Hasznos szlovák túra után az Eb-re készülő U19-esek

Gőzerővel edz a hónap végi, győri Európa-bajnokságra készülő magyar férfi junior válogatott. A mieink a múlt héten háromszor is összemérték erejüket az Eb-társrendező Szlovákia...

Utánpótlás-válogatottak edzőtáborai az őszi szünetben

Az őszi szünetet kihasználva, ezen a héten  edzőtáboroznak az U15-ös és az U17-es válogatottak.   Az illendőség kedvéért kezdjük a lányokkal: a serdülő nemzeti együttes Kőnig...

U19-es Eb-selejtező: Egy játszmára tellett Dánia ellen

Befejezte szereplését női junior-válogatottunk a szerbiai Zrenjaninban megrendezett Európa-bajnoki selejtező csoportban. A záró mérkőzésen a mieink az ellen a Dánia ellen léptek pályára, amelyet...

Fiú U18-as Eb-selejtező: nem jutott elődöntőbe csapatunk

A fiú U18-as válogatott is lejátszotta mindkét csoportmeccsét az Európa-bajnoki selejtezőkön Mariborban. Bodonyi Ákos csapata először Ausztria ellen lépett pályára, s veszített 3:1-re, majd...

U19-es Eb: A lengyelek ellen már nem sikerült a győzelem

Megszerezte első győzelmét a címvédő lengyel válogatott Győrben, a magyar–szlovák közös rendezésű férfi röplabda Európa-bajnokságon. A baj csak az, hogy mindezt a magyar válogatott...

U17-es Eb-selejtező: Egy lépésre az Eb-től a lányok

Újabb háromjátszmás győzelmet aratott leány U17-es válogatottunk a miskolci Eb-selejtezőben. A lányok az első játszmában valósággal leiskolázták Szlovákiát, a másodikban viszont szinte vesztes helyzetből...

Az Eb-részvétel a tét utánpótlás válogatottjainknak is

Megérkezett fiú U17-es válogatottunk a szlovéniai Mariborba, illetve lány U16-os csapatunk a szlovákiai Púchovba, az Európa-bajnoki selejtezők helyszíneire, ahol szerdától vasárnapig egy MEVZA-torna keretein...