Győzelemmel kezdtük a fehérorosz túrát

Az Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk lejátszotta első mérkőzését a fehéroroszországi túráján, ahol 3:1-re győzött a Bajnokok Ligája résztvevő, Mincsanka Minszk ellen!   Mincsanka Minszk – Magyarország...

Minszkbe utazik a válogatott!

Csütörtökön délután Fehéroroszországba utazik az Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk. A csapat három mérkőzést játszik majd Minszkben, majd ezt követően hétfőn tér haza.   A mieink a...

Fotózáson volt a női válogatott az MTVA-nál

Igazán jól kezdődött a péntek reggel az MTVA Kunigunda útjai székházában, miután háromnegyed 10 táján tucatnyi gyönyörű fiatal lány lepte el az épület főbejáratát....

Sporttörténelem: Magyarország társházigazdaként felnőtt női Eb-t rendez!

Magyar szempontból történelmi jelentőségű marad az Európai Röplabda Szövetség (CEV) szeptember elsejei krakkói közgyűlése. A CEV elnöke, Alekszandar Boricsics ugyanis bejelentette, hogy a 2019-es...

Salomoni: Az Eb-n kell csúcsformában lenni…

Befejezte egy hetes törökországi edzőtáborozását a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott. A mieink a tréningek mellett három mérkőzést is lejátszottak a házigazdák...

A vége szépre sikerült

Harmadik törökországi edzőmérkőzését is lejátszotta Isztambulban, a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott. A mieink ezúttal 3:1-re kaptak ki a négyszettesre tervezett találkozón.   Törökország...

Nem ízlettek a különleges szabályok a mieinknek

Második törökországi edzőmérkőzésén is túl van a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő magyar női röplabda-válogatott. A speciális szabályok szerint lejátszott találkozón a hazaiak U23-as csapata...

Nem váratlan vendég – Jan De Brandt látogatóban

Válogatottunk keddi, isztambuli edzőmérkőzése előtt ismerős arc bukkant fel a Hotel Volleyban. Egy éve ilyenkor senki nem lepődött volna meg Jan De Brandt ottlétén,...

Két szettes hátrányból játszott döntetlent a válogatott

Lejátszotta első edzőmérkőzését a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő női röplabda-válogatottunk. Az ellenfél a török U23-as válogatott volt, amely megnyerte az első két szettet, azonban...

EB 2017: ketten a tűzkeresztség előtt, Isztambulban

Magyar idő szerint délután öt óra tájban játssza Törökországban első felkészülési mérkőzését a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk. Az Isztambulba utazó tizenkét fős keretben...