Jászberényben rendezik az ifjúsági Eb-selejtezőt

Az Európai Röplabda Konföderáció a közelmúltban döntött arról, hogy mely szövetségek rendezhetik majd a leány U18-as válogatottak 2017. januárjában esedékes Európa-bajnoki selejtezőit. Az F-csoport...

Évzáró és Magyar Kupa-döntő az elnökség asztalán

November 4-én tartotta soron következő ülését a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége. Bár az érintettek közül nem mindenki tudott részt venni ezen, de így is...

Az FIVB és a CEV elnöke is ellátogathat az MRSZ ünnepélyes jubileumi évzárójára

Október és november hónapban tartották a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) világkongresszusát Buenos Airesben, illetve az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) közgyűlését Luxemburgban. Mindkét eseményen dr....

Együttműködési megállapodás az MRSZ és az MDSZ között

Nyíregyházán tartott közös sajtótájékoztatót a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek keretén belül egy Együttműködési Megállapodást is aláírt a két szervezet. Az...

Fontos elnökségi döntések a nevelési költségtérítésről (is)

A rövid nyári szünetet követően megtartotta első ülését a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az MRSZ Váci úti irodájában. Az elnöki beszámolót követően az elnökség...

A junior Eb-n lesz az idei edzői továbbképzés

A Magyar Röplabda Szövetség és a Szakmai Kollégium idén Győrben, a női junior Európa-bajnokság első két napján tartja majd idei edző továbbképzését. 2016. évi Edző...

Fontos stratégiai döntések születtek az MRSZ elnökségi ülésén

A Magyar Röplabda Szövetség idei rendes közgyűlése óta első alkalommal ülésezett az MRSZ négy új taggal kibővült elnöksége. Az MKB székházában megtartott tanácskozáson több...