Ezüstérmes lett párosunk a középiskolai vb-n
Ezüstérmet szerzett Kun Stefánia (SRSE) és Szabó Anna (Gödöllői RC) az izraeli középiskolai strandröplabda világbajnokságon. A mieink a döntőben az U19 brazil bajnokoktól kaptak...
Hatalmas magyar siker a strandröplabdázóknál
Tari Bence és Veress Ákos bronzérmes lett az U18-as Európa-bajnokságon Madridban. A magyar páros 6 győzelemmel és 1 vereséggel zárta a nívós kontinenstornát. A...
2017-es felnőtt és utánpótlás strandröplabda versenynaptár
Ugyan a strandröplabda országos bajnokság programja már régóta ismert, azonban a versenyzők részéről egyre sűrűbben merül fel az az igény, hogy a kisebb versenyekről...
Hajós és Stréli továbbjutott, tovább él az olimpiai remény
Az elődöntővel és a döntővel befejeződtek a jövő évi ifjúsági olimpiai selejtezőjének küzdelmei Siófokon. Ami a legfontosabb, hogy Hajós Artúr és Stréli Bence beverekedte...
Megpályázzuk az Arany Európa Liga döntőjének megrendezését
Hétfőn délután tartotta meg soros ülését a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége. Dr. Kovács Ferenc elnök úrnak, a miniszterelnökségen zajló, elhúzódó tárgyalása miatt a meghatározott...
Elkészült a felnőtt és utánpótlás strandröplabda ob versenykiírása
A Magyar Röplabda Szövetség Strand- és Szabadidős Röplabda Bizottsága elkészítette a nyári strandröplabda ob versenykiírását. A felnőtt ob helyszíneiről már korábban hírt adtunk, ezeken...
Strandröplabda-ob: Szombathelyi mesterhármas Nyíregyházán
Vasárnap a helyosztókat rendezték az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság 2. fordulójában, Nyíregyházán. A nőknél a tatai győztes Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra diadalmaskodott, míg...
A főtábláig jutott Lutter és Szombathelyi Ljubljanában
Négy magyar páros próbált szerencsét a ljubljanai 1 csillagos World Tour-torna selejtezőjében, s közülük Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra sikerrel is járt, miután két...
Artúr „király” és Bence „herceg” a döntőre pályázik
Megnyerte negyeddöntőjét Hajós Artúr és Stréli Bence a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián. A magyar fiúk a kubai Ayon/Alayo duót győzték le két játszmában...
Nemzetközi szinten egyeztetett az MRSZ a hóröplabdáról
Március végén volt egy éve, hogy az ausztriai Wagrainban megrendezték az első hóröplabda Európa-bajnokságot, amely a 2018-as év legjobb európai röplabdarendezvényének kijáró díjat is...