Női extraliga: belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba a Vasas

Utolsó alapszakaszbeli mérkőzését játszotta kedden a tavalyi döntős Vasas a Kaposvár ellen, amely kilenc fordulót követően az utolsó helyen állt a női röplabda-extraligában.

 

A kaposváriak nem adták olcsón a bőrüket s két szettben is megszorongatták vendéglátójukat. A harmadik már annyira sima volt, hogy időnként már a „Játszik a csapat!” rigmus is felharsant a Vasas-táborban. Tegyük hozzá, azzal, hogy nyertek a fővárosiak, még nem kerültek el az utolsó helyről, de pontszámban utolérték a Jászberényt, amelyre még egy nem éppen könnyű meccs vár Nyíregyházán. Ha azonban ott nem szereznek legalább egy pontot, akkor a piros-kékeknek lesz jobb a szettaránya, s éppen a kaposváriak ellen kezdik a rájátszást, míg a berényieknek marad a Nyíregyháza.

 

NŐI EXTRALIGA:

VASAS ÓBUDA – 1. MCM-DIAMANT KAPOSVÁRI EGYETEM 3:0 (21, 21, 16)

Budapest, Folyondár utca, 250 néző. V: Jámbor, Bátkai-Katona.

VASAS ÓBUDA: Cappelli 10, Haneline 2, Durst A. 2, Kostelanská 16, Bodovics 6, Simic 10. Csere: Juhár, Kiss G. (liberók), Török 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán

KAPOSVÁR: Araujo 5, Leidgeb 2, Fábián, Iricsanyin 9, Sitkey 7, Horváth A. 8. Csere: Csitári (liberó), Szívós, Harmath 2, Kanizsai, Lutter L. Vezetőedző: Zarka Péter

Az eredmény alakulása. I. játszma: 7:8, 16:13, 21:19. II. játszma: 8:6, 16:13, 21:19. III. játszma: 6:8, 16:11, 21:13.

Jókay Zoltán: – Ez most bátrabb játék volt, és akkor is volt tartása a csapatnak, amikor az ellenfél vezetett. Az önbizalmunknak mindenképpen jót tett ez a siker, de a pályaelőny nem nálunk van és Kaposváron nagyon nehéz nyerni, persze, ha egyáltalán velük játszunk majd a folytatásban.

Zarka Péter: – Gratulálok a Vasasnak! Sok ki nem kényszerített hibánk volt, amivel nem hogy meccset, de még szettet is nehéz nyerni.

(Fotó: vasasvolleyball.hu)

 

HETI PROGRAM:
Március 8., csütörtök
20:00 Palota – Budaörs (női NB I)
Március 9., péntek
10:00 Hóröplabda CEV European Tour, Kranjska Gora (Szlovénia)
17:00 Fatum-Nyíregyháza – Jászberény (női extraliga)
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – UTE (női extraliga)
18:00 TFSE – MTK Budapest (női NB I)
Március 10., szombat
09:30 Sub-zone nemzetközi női válogatott ülőröplabda-torna (Mátraháza)
10:00 Hóröplabda CEV European Tour, Kranjska Gora (Szlovénia)
17:00 Penta Gödöllői RC – HUNGAST Haladás (női NB I)
17:00 VK Olomouc – Branik Maribor (női MEVZA Kupa-elődöntő, Békéscsaba); Tv: DIGI Sport1
19:30 Linamar-BRSE – Mladost Zagreb (női MEVZA Kupa-elődöntő); Tv: DIGI Sport1
Március 11., vasárnap
09:30 Sub-zone nemzetközi női válogatott ülőröplabda-torna (Mátraháza)
10:00 Hóröplabda CEV European Tour, Kranjska Gora (Szlovénia)
14:30 Női MEVZA Kupa, a 3. helyért
17:00 Szolnoki RA – Sümeg (férfi NB I)
17:30 Női MEVZA Kupa, döntő; Tv: DIGI Sport1