Női NB I: újra a Gödöllő az élen

Egy mérkőzést játszottak le csütörtök este a női NB I-ben. A középszakaszban eddig száz százalékos Penta Gödöllői RC a Palota otthonában is magabiztosan győzött, s ezzel a sikerrel át is vette a vezetést a tabellán. A meccs egyik érdekessége, hogy mindkét csapatban pályára lépett egy-egy ikerpár: a hazaiaknál a Hadnagy-, a gödöllőieknél a Nagy-testvérek…

 

PALOTA – PENTA GÖDÖLLŐI RC 0:3 (–16, –13, –16)

Budapest, Sződliget utca, 100 néző. V: Halász E., Sík.

Palota: Hadnagy B., Bodnár, Lászlop, Király D., Durst H., Mester. Csere: Hadnagy R., Gazsi (liberók), Bánlaki, Várhegyi, Vígh, Misinszki. Vezetőedző: Glózik János.

Gödöllő: Széles, Lutter E., Horváth P., Hackl, Nagy K., Lakatos. Csere: Kovács A., Nagy Zs. (liberók), Király A., Vecsey, Halla G., Körtvélyessy, Nagy A. Vezetőedző: Grózer György.

Glózik János: – Ameddig bírtuk, jól tartottuk magunkat. A csereként beálló fiatalok teljesítményével meg voltam elégedve.

Grózer György: – Ma mindenki hozta, amit kellett. Örülök, hogy a fiataloknak is tudtam játéklehetőséget adni, mert a kezdőcsapat olyan előnyt harcolt ki, aminek köszönhetően ők is nyugodtan pályára léphettek.

 

HETI PROGRAM:
Február 10., szombat
09:00 Férfi hóröplabda ob (Eplény)
09:00 Ülőröplabda Magyar Kupa (Törekvés-terem)
16:00 PTE-PEAC – DEAC (férfi NB I)
17:00 MTK – Budaörs (női NB I)
17:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Fatum-Nyíregyháza (női extraliga)
18:00 Jászberény – Vasas Óbuda (női extraliga)
18:00 HUNGAST-Haladás Szombathely – TFSE (női NB I)
Február 11., vasárnap
09:00 Női hóröplabda ob (Eplény)
12:00 MAFC BME – Fino Kaposvár (férfi NB I), Gödöllő
16:00 MÁV Előre – Dunaferr (férfi NB I)
17:00 HÉP-Kecskemét – Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi NB I)
17:00 Szolnok – Pénzügyőr (férfi NB I)