Heti program: kupák és bajnokságok mellett ülő- és hóröplabda

Ezúttal is zsúfolt lesz a hét, hiszen nemzetközi kupameccsek és tizenegy bajnoki mérkőzés mellett ezen a héten rendezik meg az ülőröplabda Magyar Kupa küzdelmeit, illetve az első ízben megrendezésre kerülő hóröplabda országos bajnokságot is.

 

A hetet a Vasas kezdi kedden, amely a hazai 3:2-es vereség után Nantesban próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a Challenge-kupa nyolcaddöntőjéből. Másnap a bajnok Békéscsaba is pályára lép, mégpedig a CEV-kupában, a Casalmaggiore otthonában.

Szerdán rendezik az első bajnoki meccset is, amelyen a férfi NB I-ben a Pénzügyőr a Dunaferrt fogadja. Másnap a női NB I-ben is lesz egy meccs, ezen a Gödöllő látogat a sereghajtó Palota otthonába.

Pénteken ugyan szünnap lesz, szombaton azonban annál húzósabb lesz a program: ezen a napon játsszák a női Extraliga két mérkőzését (a Nyíregyháza Kaposvárra, a Vasas pedig Jászberénybe látogat) és a női NB I további két találkozóját (az MTK a Budaörsöt, a Haladás pedig a TFSE-t látja vendégül. Emellett egy férfi bajnoki találkozóra (PEAC–DEAC) valamint az ülőröplabda Magyar Kupa mérkőzéseire is ekkor kerül majd sor Budapesten, a Törekvés-teremben.

És még mindig nincs vége a nap eseményeinek, hiszen strandröplabdázóink Eplényben randevúznak majd, ahol szombaton a férfiak mérik össze erejüket az első ízben megrendezésre kerülő hóröplabda országos bajnokságon, míg másnap a lányok kerülnek sorra. A felnőttek számára a bajnoki cím mellett a márciusi Európa-bajnokságon való részvétel is a tét, emellett pedig mindkét nemben két utánpótlás korosztályban is megrendezik a küzdelmeket.

Ezzel már át is tértünk a vasárnapra, amikor négy férfi bajnoki találkozót rendeznek meg, köztük a Kecskemét–Kazincbarcika rangadót, de érdekesnek tűnik a tavalyi kupadöntő visszavágója a Szolnok és a Pénzügyőr között, s izgalmasnak tűnik a Dunaferr székesfehérvári látogatása is. A negyedik meccsen a MAFC a bajnoki címvédő Kaposvárt fogadja, azonban a továbbiakban nem a megszokott termükben, a Műegyetemen, hanem Gödöllőn, a Török Ignác Gimnázium tornatermében.

 

HETI PROGRAM:
Február 6., kedd
20:00 Nantes (francia) – Vasas Óbuda (női Challenge-kupa nyolcaddöntő, visszavágó)
Február 7., szerda
20:00 Pénzügyőr – Dunaferr (férfi NB I)
20:30 Pomi Casalmaggiore (olasz) – Linamar-BRSE (női CEV-kupa nyolcaddöntő, visszavágó)
Február 8., csütörtök
20:00 Palota – Penta Gödöllői RC (női NB I)
Február 10., szombat
09:00 Férfi hóröplabda ob (Eplény)
09:00 Ülőröplabda Magyar Kupa (Törekvés-terem)
16:00 PTE-PEAC – DEAC (férfi NB I)
17:00 MTK – Budaörs (női NB I)
17:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Fatum-Nyíregyháza (női extraliga)
18:00 Jászberény – Vasas Óbuda (női extraliga)
18:00 HUNGAST-Haladás Szombathely – TFSE (női NB I)
Február 11., vasárnap
09:00 Női hóröplabda ob (Eplény)
12:00 MAFC BME – Fino Kaposvár (férfi NB I), Gödöllő
16:00 MÁV Előre – Dunaferr (férfi NB I)
17:00 HÉP-Kecskemét – Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi NB I)
17:00 Szolnok – Pénzügyőr (férfi NB I)