Rajt előtt a női Extraliga (5.) – a biztos elődöntőt célozza a Vasas

Nem volt könnyű ősze a Vasas Óbuda együttesének: a formálódó társaságra jó néhány hazai és nemzetközi mérkőzés várt, és becsúsztak váratlan eredmények is. A fővárosiak számára a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, de a csapat szeretne a múltjához és a jelenlegi elvárásokhoz méltóan teljesíteni.

„Nehéz, komoly kihívásokkal teli időszak előtt állunk – mondta honlapunknak a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Sarlós Márton. – A magyar bajnokság második szakaszában tíz kemény mérkőzés vár ránk, emellett elődöntőzünk a Magyar Kupában, szerepelünk még a MEVZA-kupában, és az örömteli továbbjutásnak köszönhetően újabb összecsapásokat vívhatunk a Challenge-kupában. A most induló Extraligában a biztos elődöntőt érő első vagy második helyet szeretnénk megcélozni, és jól tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, mert ebben a mezőnyben lényegében minden mérkőzés rangadó lesz. Örömteli, hogy sérültjeink állapota folyamatosan javult az elmúlt időszakban, és Németh Anett is hamarosan játékra kész lesz.”

„A magyar bajnokságban a Jászberénnyel kezdtünk, velük a felkészülési időszak óta nem találkoztunk, de alaposan kielemeztük a játékukat, mert jó lenne az Extraligát győzelemmel indítani. Ősszel voltak olyan vereségeink, amikre nem vagyunk büszkék, de továbbra is az a célunk, hogy a szezon végén két érem lógjon a nyakunkban. Ehhez azonban rengeteget kell még dolgozni, mert évről évre erősebb a magyar mezőny. Azt azonban megígérhetem, dolgozni fogunk!” – nyilatkozta a szakosztály honlapján a csapat játékosa, Papp Orsolya.