Gergye Roland posztján a legjobb lenne Franciaországban

A magyar férfi röplabda válogatott egyik alapembere, Gergye Roland 2010 őszén került a kaposvári utánpótlásból a helyi felnőtt csapat keretébe, és hamar letette a névjegyét a honi élvonalban. A somogyi sikerek után 2013-ban igazolt a német VfB Friedrichshafen együttesébe, két évvel később pedig a francia Beauvais Oise UC gárdájához. Jelenlegi állomáshelye a francia főváros, 2016 nyara óta erősíti a Paris Volley alakulatát. A 24 esztendős, 198 centi magas nyitásfogadó-ütő remek őszt zárt, a folytatásban pedig a bajnokságban és a kupában is az első helyre tör csapatával.

Hogy telt eddig az új szezon? Hogy ment a csapatnak a bajnokságban?

A tavalyi szezonból csak négy játékos maradt, úgyhogy a szezon eleje a szokásos ismerkedés és beilleszkedés jegyében telt, amin szerencsére hamar túlestünk. Kiderült, hogy az új fiúk mind kivétel nélkül rendes, barátságos srácok. Jelenleg a bajnokság felénél járunk, és mondhatom: eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztük, mind csapat, mind egyéni szinten is. Az együttessel jelenleg a második helyen vagyunk, azonos pontszámmal az első helyezettel. Csak szett-különbségben jobb a mutatójuk, ezért vannak előrébb, de ebben a bajnokságban mindig nagyon szoros a tabella.

Személy szerint neked hogy megy a játék?

Egyénileg is elmondhatom, hogy eddig nagyon jó szezont tudhatok magam mögött. Többször voltam a mérkőzés legjobb játékosa, többször bekerültem a forduló All Star csapatába is. Ami a nyitásfogadó-szélütő pozíciót illeti, ott az egész francia bajnokságban az első helyen tanyázom jelenleg, és terveim szerint a szezon végéig ott is maradok, ha rajtam múlik. Márpedig nagyon keményen dolgozom azért, hogy Franciaország legjobb szélütője legyek ebben az évadban.

Melyek voltak eddig a legemlékezetesebb meccsek?

Az eddigi legemlékezetesebb meccseket már rögtön a második és a harmadik fordulóban letudtuk, ugyanis ekkor játszottunk a tavalyi bajnok Chaumont ellen idegenben, illetve a Tours ellen, hazai pályán. Mindkét mérkőzésből mi jöttünk ki győztesen, ami a szezon elején elég nagy lendületet tud adni egy csapatnak.

Az előzetes tervekhez képest hol tartotok, hogy álltok?

A kitűzött cél a Paris Volley számára nem is lehetne más, mint a bajnoki cím és kupagyőzelem megszerzése, ami nagyon nehéz feladat ebben az erős bajnokságban. Mi mindent megteszünk ezért, és eddig a tervezett úton haladunk.

Hogy érzed magad a francia fővárosban, milyen az élet, a város?

Ez a második évem Párizsban, úgyhogy elmondhatom: kezdem megismerni ezt a gyönyörű helyet. Barátnőmmel és a kiskutyámmal vagyok itt. Nekem óriási segítség, hogy itt vannak velem, és segítenek átvészelni a nehezebb pillanatokat. Szabadnapokon mindig megejtünk egy kis városnézést, mert minden napra akad valami Párizsban, amit érdemes megnézni, kipróbálni. Itt nem lehet unatkozni. Természetesen van hátulütője is a dolognak, mivel az utóbbi időben a terrorfenyegetettség a legmagasabb szinten van, ami meg is látszik az utcákon sétáló tucatnyi katonán és rendőrön, úgyhogy azért nem árt, ha vigyáz magára az ember.

És hogy jellemeznéd a szurkolókat?

A szurkolóink nagyon fanatikus emberek, akik van, hogy repülős utakra is elkísérnek minket, csak, hogy buzdítsák a csapatot, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.

Mit vársz 2018-tól?

2018-tól azt várom, hogy folytatjuk a megkezdett utat, és egészen a kupa és bajnoki címig menetelünk. Ez természetesen nem lesz ilyen egyszerű, mint ahogy most elmondtam, de mindent megteszünk a sikerért.