Heti program – rangadó a tv-ben, Magyar és nemzetközi kupameccsek

Hiába közeledik rohamosan a Karácsony, az élvonalbeli röplabdázók továbbra sem pihenhetnek. Igaz, ezen a héten mindössze egy bajnokira kerül már csak sor, a fókuszba azonban így a Magyar Kupa negyeddöntői kerültek és ezen a héten játszák a Pénzügyőr Challenge-kupameccsének visszavágóját is.

 

A program kedden, az MTK–Vasas párharc első mérkőzésével kezdődik, s két nappal később már a visszavágót is lejátsszák a Folyondár utcában. A kettő között, szerdán három találkozóra is sor kerül: a legkorábban a Pénzügyőr kezd, amely Oroszországban játssza a Gazprom-Ugra Szurgut elleni Challenge-kupa visszavágóját.

Délután a Nyíregyháza és a Haladás méri össze erejét a Magyar Kupában, koraeste pedig a Jászberény és a Békéscsaba játssza le a női bajnokság alapszakaszának utolsó csoportmérkőzését. Ezt a találkozót egyébként az M4 Sport élőben közvetíti.

A már említett csütörtöki Vasas–MTK meccs után a pénteki Békéscsaba–Kaposvár kupavisszavágóval zárul a hét programja. De nem az évé, mert a két ünnep között Győrben rendeznek leány U17-es MEVZA-tornát és a Kazincbarcika is pályára lép majd Zágrábban, a MEVZA-kupában, de ezeknek a részletes programját majd a jövő héten közöljük.

 

HETI PROGRAM:
December 19., kedd
18:00 MTK Budapest – Vasas Óbuda (női Magyar Kupa-negyeddöntő, első mérkőzés)
December 20., szerda
15:00 Szurgut (orosz) – Pénzügyőr (férfi Challenge Kupa, 1. forduló, visszavágó)
17:00 Fatum Nyíregyháza – Haladás (női Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó)
18:30 Jászberény – Linamar-BRSE (női NB I, A-csoport); Tv: M4Sport
December 21., csütörtök
19:00 Vasas Óbuda – MTK Budapest (női Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó)
December 22., péntek
18:00 Linamar-BRSE – 1. MCM Diamant Kaposvár (női Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó)