Győrben és Miskolcon játszik majd U17-es válogatottunk

Igencsak zsúfolt program vár leány U17-es és fiú U18-as válogatottunkra a következő egy hónap során. A lányok itthon szerepelnek majd két tornán is: december végén, a két ünnep között Győrben MEVZA-tornán, január első hétvégéjén pedig Miskolcon Európa-bajnoki selejtezőn lépnek pályára. A fiúk előbb Csehországban, majd Ukrajnában játszanak.

 

Az idei, első ízben megrendezett U16-os Eb-ről mindössze egy szett miatt lemaradó csapat a Győri egyetemi csarnokban szerepel majd először, ahol hat másik válogatottal méri össze erejét. A mieink csoportjában Horvátország, Izrael és Szlovénia szerepel még (a másikban Ausztria, Csehország és Szlovákia), ahonnan az első kettő jut a december 29-i elődöntőkbe, a többiek pedig az 5-7. helyért játszanak. A helyosztókat december 30-án játszák.

Egy héttel később Miskolcon, a Generali Arénában lesz jelenése a lányoknak, ahol már az Európa-bajnokságra való kijutás a tét: a mieink sorrendben előbb Portugáliával, majd Szlovákiával, végül Törökországgal meccselnek. A nyolc csoport győztese mellett a három legjobb második is kijut az áprilisi, bulgáriai Eb-re.

A LEÁNY U17-ES VÁLOGATOTT PROGRAMJA
MEVZA-TORNA, GYŐR:
December 28., csütörtök
11:00 Magyarország – Izrael
15:00 Magyarország – Horvátország
December 29., péntek
08:30 Magyarország – Szlovénia
14:30 Az 5-7. helyért
17:00 Elődöntő
19:30 Elődöntő
December 30., szombat
08:30 Az 5-7. helyért
11:00 A 3. helyért
13:30 Az 5-7. helyért
16:00 Döntő

EB-SELEJTEZŐ, MISKOLC:
Január 5., péntek
17:30 Magyarország – Portugália
Január 6., szombat
17:30 Magyarország – Szlovákia
Január 7., vasárnap
17:30 Magyarország – Törökország

 

Az U18-as fiúk a csehországi Zlinben szerepelnek majd, itt rajtuk kívül Ausztria, Csehország, Horvátország, Izrael és Szlovákia szerepel (férfi és női juniorválogatottjaink a szlovéniai Mariborban játszanak ugyanekkor).

Ők aztán Ukrajnában a házigazdák mellett Grúziával és Törökországgal mérik össze erejüket. Innen a hét csoport győztese mellett ugyancsak három második juthat a cseh és szlovák közös rendezésű, áprilisi kontinenstornára.

A FIÚ U18-AS VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐI
Január 4., csütörtök
19:00 Magyarország – Törökország
Január 5., péntek
16:30 Magyarország – Ukrajna
Január 6., szombat
19:00 Magyarország – Grúzia