Vb-sorsolás: továbbjutási esélyeink is lennének Japánban

Megtartották a jövő évi Japánban megrendezendő női világbajnokság sorsolását, amelyre ugyan a mieink nem jutottak ki (mert Európából mindössze nyolc csapat indulhat a 24-es mezőnyben), de számos olyan válogatott is kijutott, amellyel a közelmúltban a mieink is megmérkőztek, így van összehasonlítási alap azzal kapcsolatban, hogy hogyan szerepelhetnének a mieink. Ezért aztán eljátszottunk a gondolattal: mi lenne, ha válogatottunk is ott lenne a vb-n…

 

Az A-csoportban (Yokohama) a házigazda japánok mellett Hollandia, az a Németország, amelytől az Európa-bajnokságon szoros vereséget szenvedtek a mieink, az a Mexikó, amelyet viszont a World Grand Prix-n kétszer is magabiztosan győzte csapatunk, valamint az ugyancsak a WGP harmadik csoportjában szereplő Kamerun (velük nem játszottunk, de ők is csak a vert mezőnyben végeztek) és az az Argentína szerepel, amelynek több játékosa is a magyar bajnokságban keresi a kenyerét. Ebből a csoportból azért elég jó eséllyel jutnának tovább a mieink.

A B-jelű hatosban (Szapporo) az olimpiai bajnok Kína mellett Olaszország, az Eb-bronzérmes Törökország, Bulgária, Kanada és Kuba szerepel. Közülük csak a törökökkel találkoztunk két éve az Eb-n, illetve Bulgáriával játszottunk legutóbb négyszer is a 2013-as Európa Ligában – mindannyiszor vereséget szenvedtünk. Ez a csoport már elég rázós, de a két amerikai csapat ellen azért lehetne keresnivalónk.

Az idei eredmények alapján a C-csoportban (Kobe) sem lennénk utolsók, hiszen a világbajnoki címvédő amerikaiak az Eb-ezüstérmes oroszok (éppen a mi vb-selejtezős csoportunkat nyerték meg), az Eb-negyedik azeriek (tőlük a saját rendezésű Eb-n szenvedtünk vereséget, két éve viszont mi nyertünk), Dél-Korea és Thaiföld mellett az a Trinidad és Tobago szerepel még ebben a hatosban, amelyet a World Grand Prix-n ugyancsak simán legyőztünk.

A D-csoportban (Hamamacu) csak az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes szerbekkel mérkőztünk az utóbbi évtizedben, velük is már viszonylag régen, 2012-ben. Ebben a csoportban van még a brazil, a dominikai, a Puerto Ricoi, a kazah és a kenyai válogatott, utóbbi három csapat ellen várhatóan ugyancsak lenne keresnivalónk.