Közönségdíj: már több mint négyezer szavazat érkezett

Immár negyedik napja zajlik a Magyar Röplabda Szövetség által kiírt szavazás, amelyen a röplabda rajongók az év legjobbjaira voksolhatnak. Hétfő óta csütörtök délig a három kategóriában már majdnem négy és félezer szavazat érkezett a facebookon.

 

A legtöbben, már több mint kétezren a legjobb női kategóriában adták le szavazataikat, s ennek közel felét a nyáron Jászberényből az UTE-hoz igazolt feladó, Bleicher Réka (képünkön – TSH fotó) kapta. Fő riválisa a tavalyi győztes Szakmáry Gréta, aki 600 szavazat körül jár, míg a harmadik a nyíregyházi Villám Lilla, ő másfélszáz voks körül tart.

A férfiaknál a legszorosabb a verseny: a leadott, nagyjából másfélezer szavazat közül a kaposváriak fiatal feladójára, Keen Cameronra érkezett eddig a legtöbb, mégpedig több mint 400. A Dél-Koreában légióskodó Pádár Krisztiánra nagyjából kilencvennel, a Franciaországban játszó Gergye Roland pedig száznegyvennel kapott kevesebb szavazatot.

A csapatokra jött eddig a legkevesebb voks, de már ez is meghaladja az ezret. Itt a női bajnok, Magyar és MEVZA Kupa-győztes Linamar-BRSE vezet több mint 400 szavazattal, míg a World Grand Prix-győztes női válogatott 140-nél tart. A harmadik helyen a bajnoki és kupadöntős Vasas áll 125-tel.

A szavazás december 15-én, pénteken éjfélkor zárul. A győzteseknek a díjakat az MRSZ december 19-i évzáró gáláján adják át a szakmai díjakkal együtt.

 

Szavazni ITT lehet!