Óvodás zsinórlabda bajnokság Sülysápon

A Magyar Röplabda Szövetség egyik legfontosabb célkitűzése, hogy olyan helyekre is eljuttassa a sportágat, ahol korábban nem volt röplabdás élet, így esett a választás Sülysápra, amely színhelye volt a múlt heti zsinórlabda bajnokságnak. A rendezvény célja pedig az volt, hogy már kisgyermekkorban megszerettessék a mozgást az apróságokkal, illetve a röplabdát népszerűsítse a körükben.

 

A helyi adottságoknak megfelelően nagyjából száz gyermek foghatott röplabdát először a kezébe: érkeztek gyerekek Mendéről, Tápiószecsőről, Úriból és a helyi óvodákból is.

A nap közös bemelegítéssel kezdődött, majd körmérkőzéseket játszottak a csapatok egymás ellen. A pihenő játékosok labdás ügyességfejlesztős, valamint mozgáskoordinációs feladatokban próbálhatták ki magukat. A kabala nyuszi sok mosolyt csalt a kiérkező szülők arcára is és rengetek közös kép készült a gyerekekkel is.

Az eseményen jelen volt Fekete Krisztina, aki több mint 200 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt és Európa-bajnokságon is szerepelt, míg az MRSZ-t Szabados István utánpótlás igazgató, Hiervarter Ákos program felelős, Dumas Jerome, az ülőröplabda-válogatott másodedzője és Sárközi Bence főszervező képviselte.

„Számomra nagy élmény volt, hogy idehaza is megtudtunk rendezni egy országos röplabdás rendezvényt, aminek megvalósulásához a helyiek minden téren, maximálisan a segítségemre voltak, ezt köszönöm ismételten! Újfajta élményt kaptak a gyerekek és remélhetőleg a röplabda, mint sportág sokakat meg fog találni a jövőben. A sülysápi sportcsarnok megépülése esetében, akár a Tápió vidék röplabdás központjává is válhatunk, hiszen jelenleg is az NB I-es Gödöllő Röplabda Clubnak az utánpótlás csapata vagyunk, ez azt jelenti, hogy a tehetséges játékosoknak van lehetőségük profivá is válni. Szeretném, ha egyszer lenne egy olyan játékos, aki tőlünk indulva valósítja meg az álmait!” – mondta el Sárközi Bence.

A sportos délelőtt zárásaként az eredményhirdetés következett, ahol minden intézmény és gyermek ajándékot kapott. Végül egy szenzációs csapatfotózásra került sor, amit nagyon élveztek az ovisok.

 

Az eseményről készült videó itt tekinthető meg:

ZSINÓRLABDA BAJNOKSÁG Sülysáp, 2017.

ZSINÓRLABDA BAJNOKSÁGSülysáp, 2017.November 24.Foto | Varga József ZoltánMagyar Röplabda Szövetség#röplabda #sport #ovissport #zsinorlabda #magyarröplabdaszövetség

Közzétette: Rendezvények Képekben – Varga József Zoltán – 2017. november 25.