Heti program – rajtol a női Eb és a férfi NB I

Az ősz beköszöntével visszatér a teremidény, s ezzel együtt a Heti program is. Ráadásul mindjárt eseménydús hét elé nézünk, hiszen pénteken megkezdődik Azerbajdzsánban és Grúziában az idei Európa-bajnokság, amelyen női válogatottunk is érdekelt. Elrajtol a férfi NB I és az NB II is.

 

Női válogatottunk pénteken lép pályára először a kontinensbajnokságon, ahol a házigazda azeriekkel méri össze erejét. Két éve éppen őket győzték le a mieink az Eb-n, de ez Bakuban sokkal nehezebbnek ígérkezik. A csapat azonban ennél sokkal nehezebb feladattal is megbirkózott már. Szombaton azok a lengyelek lesznek az ellenfeleink, akik a tavalyi selejtezőben kétszer is jobbnak bizonyultak a mieinknél, míg a csoportmeccsek zárásaként Németországgal mérik össze erejüket a lányok. Két éve a nyolcaddöntőben találkozott a két csapat, s akkor az ellenfél nyert.

Vasárnap rajtol majd a férfi NB I-es bajnokság alapszakasza. A Dunaferr a Sümeget, az újonc MÁV Előre a Pécset, a kupagyőztes Szolnok a MAFC-ot fogadja, míg a bronzérmes Kazincbarcika Debrecenbe látogat, í címvédő Kaposvár pedig szabadnapos lesz. A forduló slágermérkőzését viszont Budapesten játsszák, ahol az ezüstérmes Pénzügyőrhöz látogat az alaposan megerősített Kecskemét.

Ezen a hétvégén rajtol az NB II is, a férfiaknál szombaton kilenc találkozóra, a nőknél pedig vasárnap tizenöt mérkőzést játszanak le, és kezdődik a leány ifjúsági bajnokság is (U19).

A heti programban eddig még nem volt strandröplabda, azonban ezen a héten CEV-szatellit tornán indul Szatmárnémetiben a négyszeres női bajnok párosunk, Lakatos Enikő és Lutter Eszter. A lányok a főtáblán kezdhetnek, várhatóan az első kiemelt ellen, ráadásul elég komoly mezőny jött össze a világranglista pontszerző viadalra. Az viszont biztos, hogy vereség esetén is lesz legalább mégy egy mérkőzésük. A két lány mindenesetre a hagyományos bibionei tornán megszerzett bronzéremmel melegített a versenyre.

 

Szeptember 22., péntek
16:00 Azerbajdzsán – Magyarország (női Európa-bajnokság, Baku); Tv: M4Sport
Szeptember 23., szombat
16:00 Magyarország – Lengyelország (női Európa-bajnokság, Baku); Tv: M4Sport
Szeptember 24., vasárnap
15:00 Dunaferr SE – Sümegi Röplabda Egyesület (férfi NB I)
16:00 MÁV Előre SC – PTE-PEAC
17:00 Pénzügyőr SE – HÉP-Kecskeméti RC (férfi NB I)
17:00 Szolnoki Röplabda Akadémia – MAFC-BME (férfi NB I)
17:30 DEAC – Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi NB I)
18:30 Magyarország – Németország (női Európa-bajnokság, Baku); Tv: M4Sport