Bombameglepetések és viharos szél az ob első napján

Lezajlott az idei strandröplabda országos bajnokság első napja a Lupa-tónál. Az idilli környezetben az időnként viharos erősségű szél volt az, ami a legjobban megnehezítette a játékosok dolgát. Így aztán született jónéhány vaskosabb meglepetés is.

 

Például az, hogy a férfiaknál végül csak a hetedik helyen zárt az első két ob-fordulót megnyerő Bán Viktor és Rozgonyi Bálint. Előbb Soós Izsáktól és Kiss Nicholasztól kaptak ki, majd Hajós Artúr és Stréli Bence győzte le őket. Azonban legyőzőik sem jártak jobban: a 2015-ös bajnok Soós Kiss Dánieltől és Takács Gergelytől, majd Jánossy Bálinttól és Vocskó Mátétól kaptak ki, míg a fiatalok a másik utánpótlás párostól, Benkő Balázstól és Oláh Botondtól. A legjobb négybe e fenti három páros került, illetve a Dunaújvárosban győztes Bagics Balázs és Nacsa Gábor.

A nők mezőnyében már a rajtnál kihullott egy éremesélyes, hiszen a Kovács-ikrek sérülés miatt nem tudták vállalni az indulást. De aztán sorban hullott ki több más éremesélyes is: Juraszik Patrícia és Miklai Zsanett már a nyolcba sem tudott bekerülni, Ancsin Kitti és Dégi Barbara előbb a bajnoki címvédő Lakatos, Lutter párostól, majd a hat közé kerülésért Dénesi Brigittától és Győri Pannitól kapott ki, míg Szombathelyi Szandrát és Vacsi Evelint előbb Szabó Dorottya és Tóth Eszter, majd a 2013-as bajnok Kiss-testvérek, Regina és Viktória győzte le az elődöntőbe kerülésért.

Az idén mindhárom ob-fordulóban döntőt játszó Lakatos Enikő és Lutter Eszter viszont megállíthatatlan volt, csakúgy, mint a másik ágon Szabó és Tóth. Kissék mellett a négy közé egy másik testvérpár, Háfra Dominika és Orsolya (képünkön; Fotó: Szőcs Pál/SzPortfotók) jutottak még be.

 

Az ob-döntő vasárnapi programja:
Elődöntő (9 óra), férfiak:
Bagics (Pénzügyőr), Nacsa (Strandsport SE) – Jánossy, Vocskó (Gödöllői RC)
Kiss, Takács (Pénzügyőr) – Benkő, Oláh (Strandröplabdázásért SE)
Nők:
Lakatos, Lutter (Gödöllői RC) – Bohárné Háfra (Gödöllői RC), Háfra (Kaposvár)
Szabó, Tóth (Gödöllői RC) – Kiss, Kiss (Gödöllői RC)
10:30 női bronzmérkőzés
11:30 férfi bronzmérkőzés
13:30 női döntő (M4 Sport – élő)
14:30 férfi döntő (M4 Sport – élő)

Ferfi_eredmenyek_szombat

Ferfi_fotabla_szombat

Noi_eredmenyek_szombat

Noi_fotabla_szombat