Nemzetközi kupák: a BL-döntőssel kezd a Linamar-BRSE!

Sorsoltak ma az Európai Röplabda Szövetségben a férfi és női Bajnokok Ligája, a CEV Kupa, valamint a Challenge Kupa 2017/2018-as szezonjára. A magyar csapatok közül – akárcsak tavaly – a Linamar-BRSE a BL-ben kezdi meg szereplését, a Fatum-Nyíregyháza egy szintet feljebb lépve a CEV Kupában, míg a Vasas Óbuda a Challenge Kupában szerepel majd. A férfiaknál a Fino Kaposvár és a Pénzügyőr SE is a Challenge Kupában indul, érdekesség, hogy utóbbi egy körrel később kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Bajnokok Ligája, nők – LINAMAR-BÉKÉSCSABAI RSE

Nehezebb ellenfelet nem kaphatott volna az előző szezonban CEV Kupa-negyeddöntős Békéscsaba a luxemburgi sorsoláson. A magyar bajnok és kupagyőztes a második körben egy olasz sztárcsapat, az Imoco Volley Conegliano ellen kezd, amely tavasszal a döntőt játszotta a BL-ben, igaz, azt a török Vakifbank Isztanbul ellen 3:0-ra elvesztette. Az is eldőlt már, hogy a párharc első mérkőzését október 17-én rendezik Békéscsabán, a visszavágót pedig 21-én Olaszországban.

Molcsányi Rita a BRSE válogatott játékosa a sorsolás után a következőket nyilatkozta a csabai klub honlapjának: – Izgatottan vártam a sorsolást, örülök, hogy egy igazi sztárcsapat ellen léphetünk pályára ismét. Biztos vagyok benne, hogy telt ház és remek hangulat lesz a városi sportcsarnokban. Tavaly a Busto Arsizio ellen megtapasztalhattuk, hogy milyen erős az olasz röplabda klub szinten is, most pedig egy annál még erősebb gárda következik, minden poszton világsztárokkal. Nincs bennem félelem, hiszek a klubban, tudom, hogy remek csapatunk lesz idén is. Tudom, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de megfelelően felkészülünk a mérkőzésre és harcolni fogunk utolsó erőnkig.

A párharc továbbjutója a Sliedrecht Sport–Asterix Avo Beveren, holland–belga összecsapás győztesével játszhat a főtábláért. Vereség esetén az izraeli Maccabi Haifa vár a csabaiakra a CEV Kupában, decemberben.

CEV Kupa, nők – FATUM-NYÍREGYHÁZA

A Fatum-Nyíregyháza a 2017/2018-as szezonban a második legrangosabb európai kupasorozatban kezdi meg szereplését. Az ellenfél mindenképp egy idei Bajnokok Ligája-induló csapat lesz, a holland Sliedrecht Sport vagy a belga Asterix Avo Beveren. A párharc első találkozóját dec. 12-14. között, visszavágóját jan 9-11. között rendezik. Amennyiben kiejti holland vagy belga ellenfelét a Nyíregyháza, akkor bejut a legjobb 16 közé, ahol a cseh VK UP Olomouc vagy a német Stuttgart összecsapás győztesével mérkőzik majd.

Challenge Kupa, nők – VASAS ÓBUDA

A Vasas Óbuda idén is érdekelt a nemzetközi kupákban.Akárcsak tavaly, most is a harmadik számú sorozatban, a Challenge Kupában indul a fővárosi csapat. Ellenfele a liechtensteini VBC Galina Schaan lesz a legjobb 32 között december közepén és január elején. Érdekesség, hogy a liechtensteini csapat a svájci másodosztályú bajnokságban pallérozódik hétről-hétre. A Vasas továbbjutás esetén a francia Nantes vagy a norvég Randaberg IL együttesével meccsel majd.

 

Challenge Kupa, férfiak – FINO KAPOSVÁR, PÉNZÜGYŐR SE

Mindkét nemzetközi porondon induló magyar férfi együttes a Challenge Kupában érdekelt a 2017/2018-as szezonban. A bajnokságban ezüstérmes Pénzügyőr SE a legjobb 32 között lép pályára az orosz Szurgut ellen, először hazai pályán (december 5-7.), majd – csaknem 5000 kilométert utazva – idegenben (december 19-21.).

Érdekesség, hogy a bajnok Fino Kaposvárnak már a második fordulóban (november 21-23. és november 28-30.) játszania kell, méghozzá a szlovák VKP Bystrina SPU Nitra csapatával. Amennyiben a Kaposvár továbbjut, a török Maliye Piyango SK Ankara együttese lesz az ellenfele a 32 között, míg Pénzügyőrre holland, luxemburgi vagy bolgár alakulat várhat a nyolcaddöntőben.

A sorsolásról, a további párosításokról a CEV honlapján olvashat!