Izrael ellen javítani kell!

Szombaton, magyar idő szerint 15 órakor Izrael lesz a magyar válogatott ellenfele, az ukrajnai Ivano-Frankivszkban zajló Európa Ligában. A mieink mérkőzését a tegnapihoz hasonlóan a laola1.tv élőben közvetíti.

 

Az izraeliek nem ígérkeznek könnyű falatnak, hiszen tavaly, a norvégiai Európa-bajnoki selejtezőn 3:0-ra, két éve pedig a székesfehérvári Alba Regia Gálán 3:2-re győzték le a mieinket. Mostani csapatuk azonban egy erősen megfiatalított gárda, amely tegnap elég sima, 3:0-s vereséget szenvedett a házigazda ukránoktól. A tegnap látottak alapján a mieinknek illene legyőznie a soros ellenfelet.

Válogatottunk egyébként kihagyta a mai edzést, mert a beosztás szerint reggel nyolckor kellett volna tréningezniük. A csapat hangulata a tegnapi vereség ellenére is bizakodó, a játékosok tisztában vannak azzal, hogy hol hibáztak, és hogy min kellene javítaniuk.

„Nagyon gyengén kezdtünk, sajnos másfél szett előnyt adtunk az ellenfélnek – mondta el a dánok elleni meccsről Gergye Roland csapatkapitány, aki 12 pontjával a legeredményesebb magyar játékos volt. – Nem mentek a nyitások és a támadás befejezések sem. Ezt követően sikerült valamennyire elkezdenünk játszani az alapjátékunkat, s ezután már szoros volt a meccs. A második szettet egy rossz bírói ítélet döntötte el, de nem akarom erre fogni a vereséget, mert ha még stabilabban tudtunk volna játszani, akkor visszafordíthattuk volna az eredményt.”

Ha volt üde színfoltja számunkra a tegnapi mérkőzésnek, az mindenképpen a kaposváriak feladójának, Keen Cameronnak a játéka volt. A válogatott legfiatalabb játékosa becserélése után új lendületet tudott adni a csapatnak.
„Nagyon örültem a lehetőségnek, és igyekezte élni is vele. Amikor a második játszmában beálltam, akkor nagyon síri volt a hangulat a pályán. Szerencsére sikerült jó labdákat adnom, s fel is tudtunk zárkózni, de a végén nem volt szerencsénk. Nincs még semmi veszve, de ennél mindenképpen jobb játékra lesz szükség a hátralévő meccseken, ha be akarunk jutni a négyes döntőbe.”