Új elnök és régi-új vezetőedző Jászberényben

Megtartotta rendes közgyűlését a Jászberényi Röplabda Klub, és a pénzügyi beszámoló után lemondott pozíciójáról Molnár László elnök. Utóda Oszvald Nándor lett, aki bejelentette: a következő évadban ismét Deme Gábor lesz a felnőtt csapat edzője.

Molnár László a JRK elnökeként tájékoztatta a megjelenteket a 2016/2017-es szezon pénzügyi beszámolójának tartalmáról. Miután a beszámolót elfogadták a szavazásra jogosultak, Molnár László – előzetes ígéretéhez híven – lemondott az elnöki posztról, utódja pedig Oszvald Nándor lett. A történtek után Szántai Tibor, a Jászberényi Röplabda Klub eddigi elnökségi tagja is a lemondás mellett döntött. Így végül az új klubelnök, Oszvald Nándor mellett az eddig is egyaránt elnökségi tagnak minősülő Szigediné László Rita és Lukáts Ákos Deme Gáborral, valamint Kövér Attilával egészült ki, így ők öten alkotják mostantól a JBRK elnökségét. A közgyűlés krónikájához tartozik még, hogy Oszvald Nándor bejelentette: a következő idényben ismét Deme Gábor lesz a felnőtt csapat vezetőedzője, a másodedzői teendőket pedig újra Makai Péter végzi majd el – adta hírül az egyesület honlapja.