Chiappini: Már most szemmel látható a fejlődés…

A magyar női röplabda-válogatottat edző olasz Alessandro Chiappini azt szeretné, ha az augusztusi Európa-bajnokságon a nemzeti csapat kihasználná erősségeit, ennek alárendelve készülnek már a most zajló Európa-ligában is.

 

Az 54 éves tréner az MTI-nek adott interjújában elmondta, olyan helyeken – legyen az klubcsapat vagy válogatott – szeret dolgozni, ahol van egy projekt, ami mögé teljes mellszélességgel be tud állni.
„A magyar szövetség megkeresése és felvázolt jövőképe ilyen volt. Már az első megbeszéléseknél azt éreztem, egy hullámhosszon vannak az elképzeléseink, és bár nyilván szeretnénk idén is a lehető legsikeresebben szerepelni minden versenysorozatban, a mostani év csak az első állomása az utunknak” – fogalmazott a szakember.

Chiappini szerint a most zajló Európa-liga-sorozat, amelyben a magyarok egy győzelemmel és két vereséggel állnak, arra tökéletes, hogy lefektessék az alapokat, a játékosok tapasztalatot gyűjtsenek, és a jövőt jelentő fiatalok is megismerjék a válogatott légkörét.
„Sokan vannak olyanok, akik vagy nemrég lettek profik, vagy nem játszottak még túl sok nemzetközi mérkőzést. Nekik sok tanulnivalójuk van, szeretnénk őket a lehető legjobban integrálni a válogatottba. Én és a szövetség is hiszünk bennük, remélem, ők is hisznek magukban” – fogalmazott Chiappini.

Az olasz edző hangsúlyozta, fiatalokkal és tapasztalt játékosokkal egyaránt szeret foglalkozni, de a két korosztály különböző megközelítést igényel. Az előbbiekkel való közös munka őt is „extrán ösztönzi”, mert esetükben sokkal több a teendő, sokkal több mindenre kell odafigyelni, és meglátása szerint ettől ő is jobb edzővé válik.
„Mindig kíváncsisággal figyelem, ahogy a fiatalok napról napra fejlődnek. Természetesen nehéz csak belőlük ütőképes csapatot összerakni, így nem hátrány, ha vannak idősebb, rutinosabb röplabdázók is a keretben, megfelelő elegyet alkotva egymással” – mondta a szövetségi kapitány, aki májusban lengyel bajnoki címet nyert az LKS Lódz csapatával.

Ennek kapcsán kiemelte, a szívében mindig különleges helye lesz ennek a bajnoki aranyéremnek, mert sok nehézség után szerezték meg. A szezon során sérülés miatt két kezdőjátékosukat is elveszítették, majd a Lengyel Kupa döntőjében 2:0-s vezetésről maradtak alul. Ezt követte a bajnoki finálé, melyet végül négy mérkőzésből nyertek meg a Rzeszów ellen.
„Remek volt a csapatszellemünk az egész idényben, sokat is tettünk érte, hogy így legyen, mindig volt valaki, aki elő tudott lépni, amikor kellett. Ennek kialakítását egyébként is fontosnak tartom, még ha nem is ez a fő faktor az eredményességben” – elemezte klubját Chiappini, aki a következő szezonban is a Lódznál dolgozik majd.

Az edzői filozófiájára vonatkozó kérdésre úgy felelt, a legfontosabb természetesen az, hogy jó röplabdát játssz, mert anélkül biztosan nem fogsz meccset nyerni. Emellett kiemelten fontosnak tartja, hogy tudatosítsa játékosaiban, senki nem hibátlan.
„Persze mindig erre kell törekedni, de a fókusznak inkább azon kell lennie, hogy a hibáidon felül tudj emelkedni, képes legyél megküzdeni a nehézségekkel” – nyilatkozta.

A magyar válogatottal kapcsolatban arról beszélt, kialakulóban van az a játékrendszer, melyben szerinte hatékony tud majd lenni a csapat, annak pedig az első pillanattól fogva örül, hogy a játékosok a lehető legjobban igyekeznek megvalósítani azt, amit a stábbal kérnek tőlük.
„Már most szemmel látható a fejlődés, mindez csak még jobb lesz, ha minél több mérkőzést játszunk, illetve, ha erőnlétileg is csúcsformában leszünk. Most nincs sok időnk, vannak technikai, taktikai elemek, melyekben még sokat kell javulnunk, de az első lépést, miszerint a csapat segítse egymást és meglegyen a pályán a kellő kohézió, már megtettük” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

Az olasz edző igyekszik türelemre inteni nemcsak saját magát, hanem a röplabdázókat is, és minden edzésen igyekszik hangsúlyozni, egy folyamatnak az elején járnak. Az augusztusi Európa-bajnokságon, amelyen a magyarok majd Gentben szerepelnek a csoportkörben, már védekezésben konzisztens, a szerváknál agresszív magyar válogatottat szeretne látni, amely maximálisan képes kihasználni meglévő erősségeit.
„Blokkban még sokat kell javulnunk, erőt kell demonstrálnunk a pályán, különösen a nehéz pillanatokban. Úgy is versenyképesnek lehet lenni, hogy nincsenek kétméteres játékosaid, ezt próbálom a lányokkal is elhitetni és megértetni. Technikai képzettséggel és magas játékintelligenciával sok mindent lehet pótolni, ebben szeretnénk a legtöbbet előrelépni. A támadások minőségében kell még fejlődnünk, de dolgozunk azon is” – tekintett előre a nyár további részére a szakember, aki legutóbb nyolc éve dolgozott hazájában, azóta a szlovén válogatott mellett lengyel klubcsapatokat edzett.

Ennek kapcsán kiemelte, a török és az olasz a világ két legerősebb bajnoksága, így minden edzőnek az álma ezekben elhelyezkedni, ugyanakkor gyorsan alkalmazkodik a környezetváltozáshoz, és egyáltalán nem bánja, hogy régóta külföldön él.
„A család, meg a környék, ahol felnőttem, nyilván hiányzik, de azért meg lehet ezzel birkózni” – zárta a perugiai születésű tréner, akinek odahaza a családi vállalkozásban borászata, pincészete is volt, így amikor ideje engedi, örömmel adja át magát a magyar borgasztronómiának.

A magyar női válogatott idei tétmérkőzései
Arany Európa Liga, C csoport:
Magyarország–Ukrajna 1:3
Ukrajna–Magyarország 3:1
Franciaország–Magyarország 1:3
06.10, 19:00 Magyarország–Franciaország

Európa-bajnokság, A csoport (Gent)
08.17, 20:00 Magyarország–Belgium
08.19, 17:00 Ukrajna–Magyarország
08.20, 20:00 Magyarország–Lengyelország
08.22, 17:00 Szlovénia–Magyarország
08.23, 20:00 Magyarország–Szerbia