Jámbor Cecília: Álomszerű a mostani idényem…

A hétvégén kezdődik válogatottjaink Európa-liga menetelése. Férficsapatunk szombaton, a női vasárnap is pályára lép Érden. Utóbbiak Svédországban edzőtáboroztak a hétvégén, s több játékos is ekkor debütált a nemzeti csapatban. Közéjük tartozik Jámbor Cecília is, aki jelenleg a keret legfiatalabb tagja.

 

A Vasas Óbuda 17 éves röplabdázója, Jámbor Cecília az idény elején került be a piros-kékek keretébe, de már bajnok és kupagyőztesnek mondhatja magát és szerepelt a Bajnokok Ligájában is. A múlt héten pedig már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott.
„Álomszerű számomra ez a mostani idény, hatalmas élmény volt bekerülni a felnőttcsapatba. Természetesen még nem én viszem a prímet, de így is nagyon szerettem a csapattal lenni. Ráadásul így nagyon jól kijön az, hogy miben kell még fejlődnöm.”

Persze más a nevelőegyesület, a Vasas és más a válogatott.
„Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy egyáltalán meghívót kaptam, és megmutathattam mire vagyok képes a nagyválogatottban. Az egész svédországi túrát, valamint az edzőmeccseket is remek volt megélni. Nyilván, nagyon izgatottan és kíváncsian álltam hozzá a mérkőzésekhez. A szövetségi kapitány igyekezett forgatni a csapatot, ezáltal pedig én is viszonylag sok időt tölthettem a pályán.”

Az első mérkőzésen nyolc, a másodikon tíz pontig jutott, s ezen a találkozón a harmadik szettben egymaga kilenc pontot szerzett.
„Sosem vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítménnyel, de összességében úgy érzem, sikerült helytállnom. Fiatalként engem is gyorsan befogadtak a lányok és támogattak végig. Tényleg nagyszerű élményként marad ez az egy hét. A tervek szerint még újabb egy hétig folytatom a munkát, de az Arany Európa-ligában én már nem fogok szerepelni. Nekem azért még az augusztusi U19-es világbajnokság az elsődleges, ahol van esélyünk jól szerepelni, de ehhez nagyon oda kell majd tennünk magunkat…”

 

AZ ÉRDI EURÓPA-LIGA PROGRAM
05.27., szombat:
16:00 HUN-GEO ffi
19:00 HUN-UKR női

05.28., vasárnap:
17:30 UKR-HUN női

06.10., szombat:
16:00 HUN-AUT ffi
19:00 HUN-FRA női

JEGYEK A VÁLOGATOTT MECCSEKRE:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/roeplabda-arany-ezuest-europa-liga-erd-arena-610698/event.html