A névadó gondolatai – interjú Őryné Merő Nórával

Hétvégén rendezték a leány U13-as mini röplabda bajnokságot, amelyen a bajnok Vasas SC csapatának a torna névadója, Őryné Merő Nóra adta át a díjat. A kiváló utánpótlás-nevelő szakemberrel ennek apropóján beszélgettünk, felidézve a mini röplabdázás hazai meghonosítását.

 

Ma is ugyanazzal a szenvedéllyel beszél a röplabdáról Őryné Merő Nóra, mint pályafutása legelején, büszke mindarra, amit a röplabdázás népszerűsítése terén elért, és még büszkébb a tanítványaira, akik most is felkeresik és kérik a tanácsát.

 

Idén ismét ott volt díjátadóként az Önről elnevezett U13-as mini bajnokság döntőjén a Folyondár utcában. Hogy tetszett a lányok játéka?

Nagyon ügyesek voltak, sok tehetséges fiatalt láttam, és meglepődve tapasztaltam, hogy technikailag mennyire képzettek ezek a fiatalok, a játék sok elemében (sáncolás, átlóütés) előbbre járnak, mint a korábbi években. A csapatjáték, a hozzáállásuk is nagyon tetszett. Örültem nagyon annak is, hogy az edzők között sok tanítványom volt, akik mind jöttek üdvözölni. Jó érzés, amikor az embert ilyen szeretet veszi körül.

Ha már a Folyondár utca szóba került, akkor idézzük fel a kezdeteket, hiszen a NIM játékosaként innen indult a röplabdás pályafutása…

Valóban nosztalgikus érzés volt visszatérni, hiszen a NIM együttesével előbb feljutottunk az NB II-ből, majd egy nagyszerű csapat formálódott. A felnőtt csapat mellett viszont nem volt utánpótlás, és felkértek utánpótlás szakágvezetőnek. Ott kezdtem el ezzel a fiatal korosztállyal foglalkozni, és annyira megszerettem, hogy egy életre ez lett a szenvedélyem. Sikerült egy jól működő rendszert felépítenünk, volt olyan év, hogy minden utánpótlás korosztályban mi nyertünk. Ennek is köszönhető, hogy behívtak a szövetségbe szakfelügyelőnek.

Mi volt a legfontosabb feladata szakfelügyelőként?

Nagy hátrányban volt a röplabda a többi sportághoz képest, hiszen ekkoriban még a gyerekek is nagypályán, magas hálóval játszottak, és így a kevés sikerélmény miatt sokan idő előtt otthagyták a röplabdázást és más sportot kerestek maguknak. Szükség volt egy új rendszerre, ez lett a mini röplabda, kisebb pályán, kevesebb gyerekkel kicsit másabb szabályokkal. 1978-ban Olaszországban volt egy kongresszus, ahol kidolgoztuk a mini röplabdázás szabályait. De emellett fordítottam szakkönyveket, sőt Szolnokon szerveztünk egy nagy sikerű Mini röplabda szimpóziumot. Csináltunk Dunszt Ferenccel egy Röpsuli című oktatófilmet is. Mivel a felnőtt válogatottnak nagyon jól ment akkoriban, így több idő és energia maradt az utánpótlás nevelésre.

Ha jól tudom sportvezetőként is dolgozott, de szenvedélye a tanítás volt…

Valóban néhány évig megbízott főtitkárként vezettem a Röplabda Szövetséget, de az nem az én világom. Jobban szerettem tanítani, elsősorban a leendő testnevelő tanárokat az ELTE TFK Testnevelés tanszékének vezetőjeként. Volt tanítványaim mai napig keresnek, ami nagyon jó érzés. A legnagyobb siker a Budapesti Röplabda Szövetséggel együttműködve létrehozott Röpsuli program volt, amelybe számos iskolát be tudtunk vonni.

Visszatekintve a pályafutására, hogy látja elérte a célját a korábban említett reform?

Valami olyat teremtettünk akkor, ami még ma is él, hiszen vannak egykori játékosok, akik ebben a szellemiségben nőttek fel, majd váltak edzőkké és így tovább tudják adni a röplabdázás szeretetét. Sok jó példa van, több olyan egyesületet ismerek, akik kimennek iskolákba bemutató órákat tartani. Amíg az iskolákat nem tudjuk megnyerni, addig nem lesz olyan széles a röplabdázás tömegbázisa, amelyet ez a sport megérdemelne. Jó úton haladunk, de sok még a tennivaló.

Mennyire követi az Extraligát illetve a fiatal tehetségeket, akár a felnőtt, akár az utánpótlás bajnokságokban?

Sok a tehetséges játékost látok mindenhol, akik előbb-utóbb meghatározók lesznek csapataikban. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az Extraliga csapatai indíthatnak egy második csapatot az NB I-ben, hiszen így a fiatalok is megkapják a lehetőséget a bizonyításra, és a felnőtt csapatok edzői is felfigyelhetnek rájuk.