A kapitány csapata győzött Lengyelországban, Némethék kikaptak

A magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, Alessandro Chiappini lengyel klubja, az LKS Lódz szerdai győzelmével egy sikerre került a bajnoki cím megszerzésétől. Németh Anett női csapata, az SC Potsdam 3:0-ra kikapott a Stuttgart elleni német bajnoki döntő harmadik meccsén, így összesítésben 2–1-es hátrányban van.

 

Az alapszakaszgyőztes Lódz a másodikként zárt Rzeszów elleni döntő múlt szerdai, első találkozóján hazai környezetben 3:1-re kikapott, de a vasárnapi második találkozón az első két szett sima elvesztése után feltámadt és 3:2-es sikerrel egyenlített.

A szerdai harmadik összecsapáson az első két szettet nagy csatában nyerte a Lódz, a harmadikban a Rzeszów szépített, de a negyedik játszma simán lett a hazaiaké, akik így már szombaton, idegenben bajnokok lehetnek.

Alessandro Chiappini – akit március végén neveztek ki a magyar női válogatott élére – a szezon elején lett a Lódz vezetőedzője. Az együttes ezt megelőzően kétszer, 1983-ban és 2019-ben volt bajnok, az elmúlt három idényben bronzérmesként zárt. Az olasz tréner a finálé után egyből csatlakozik az Európa-liga felkészülését jövő hétfőn kezdő nemzeti csapathoz.

 

A Bundesligában a párharc múlt kedden a címvédő Stuttgart hazai 3:1-es sikerével kezdődött, de a legutóbb ezüstérmes Potsdam szombaton négyszettes hazai sikerrel vágott vissza. A szerdai harmadik, ismét stuttgarti mérkőzés volt az eddigi legsimább: a hazaiak mindössze 85 perc alatt győztek.

A 23 éves, válogatott Németh Anett – aki az első összecsapáson 14, a másodikon 19 ponttal volt csapata legeredményesebb játékosa – ezúttal öt pontig jutott. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc szombaton Potsdamban folytatódik, az utolsó találkozó – amennyiben szükséges – jövő hétfőn lesz.