Heti program: kezdődik a rájátszás, MEVZA-döntőben a Békéscsaba

A DRK Magyar Kupa döntője után újra a bajnokság kerül a középpontba, hiszen kedden már kezdődik is a férfi Extraliga rájátszása a negyeddöntőkkel, szombaton pedig a második meccseket játsszák. Pénteken pedig a Swietelsky-Békéscsaba lép majd pályára Kamnikban, a Közép-európai Liga döntőjében. A tervek szerint négy mérkőzést közvetít a Hunvolley Tv, egyet pedig az M4 Sport+.

 

A hét egyik csúcsnapja a kedd lesz, amikor elkezdődik a férfiak negyeddöntője. A címvédő és idén is kupagyőztes Pénzügyőr a MAFC-ot, a GreenPlan-VRCK a Kistext JP Auto Mercedest, a MÁV Előre-Foxconn a kupában bravúros bronzérmet szerző Kecskemétet, a DEAC pedig a kupadöntőben vereséget szenvedő Fino Kaposvárt fogadja, s utóbbi két mérkőzést a Hunvolley Tv is közvetíti, csakúgy, mint a férfi NB I-ben a Dunaújváros és a TFSE összecsapását. Ezeken kívül még egy-egy férfi és női NB I-es mérkőzést rendeznek ezen a napon.

Péntekre mindössze egy magyar érdekeltségű találkozó jut, de az annál rangosabb, hiszen ezen a napon rendezik meg a szlovéniai Kamnikban a Közép-európai Liga szuperdöntőjét, ahol a női fináléban a Magyar Kupa döntőt minimális különbséggel elveszítő Swietelsky-Békéscsaba a szlovén Branik Mariborral csap majd össze. A Hunvolley Tv tárgyalásokat folytat ennek a mérkőzésnek a közvetítéséről is, amennyiben ezek kedvezően alakulnak, természetesen erről is értesítjük olvasóinkat. Ugyancsak Szlovéniában, mégpedig Ljubljanában ezen a napon kezdődik és vasárnapig tart az első alkalommal megrendezett strandröplabda klub MEVZA, amelyen az induló tíz csapat között három magyar, a Penta-KSE, a Gödöllői RC és az ÓSSC is ott lesz.

Szombaton igazi meccsdömping lesz, hiszen nem kevesebb, mint 11 találkozót rendeznek ezen a napon. A második mérkőzéseket is lejátsszák a férfi Extraliga negyeddöntőjében (a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak), A MÁV Előre kecskeméti találkozóját a Hunvolley Tv, míg a DEAC kaposvári vizitálását az M4 Sport+ közvetíti majd. A MAFC a Pénzügyőrt, a Kistext pedig a Vegyészt fogadja, emellett pedig két férfi és öt női NB I-es meccsre is sor kerül, köztük a második helyezett TFSE és a DVTK csúcsrangadójára is. Egy női NB I-es mérkőzés vasárnapra is jut…

 

HETI PROGRAM:
Március 14., kedd
18:00 Pénzügyőr – MAFC-BME (férfi Extraliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés)
18:30 Békéscsabai RSE – Vasas SC (női NB I)
19:00 GreenPlan-VRCK – Kistext JP Auto Mercedes (férfi Extraliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés)
19:00 MÁV Előre-Foxconn – Kecskemét (férfi Extraliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
19:30 Dág KSE – Szolnoki RK (férfi NB I, negyeddöntő, 1. mérkőzés)
20:00 Debreceni EAC – Fino Kaposvár (férfi Extraliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
20:00 Dunaújvárosi KSE – TFSE (férfi NB I, negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv

Március 17., péntek
16:00 Swietelsky-Békéscsaba – Branik Maribor (szlovén; női MEVZA-kupa, döntő; Kamnik)

Március 18., szombat
16:00 TFSE – Dunaújvárosi KSE (férfi NB I, negyeddöntő, 2. mérkőzés)
16:00 Szolnoki RK – Dág KSE (férfi NB I, negyeddöntő, 2. mérkőzés)
16:00 VEHIR-VESC – Jászberény (női NB I)
17:00 Gödöllői RC – UTE U21 (női NB I)
18:00 Kecskeméti RC – MÁV Előre-Foxconn (férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés); Tv: Hunvolley Tv
18:00 BVSC-Zugló – Békéscsabai RSE (női NB I)
19:00 MAFC-BME – Pénzügyőr (férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés)
19:00 TFSE – Diósgyőri VTK (női NB I)
19:00 Budaörsid DSE-Emericus – SZBRA (női NB I)
19:15 Fino Kaposvár – Debreceni EAC (férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés) ; Tv: M4 Sport+
20:00 Kistext JP Auto Mercedes – GreenPlan-VRCK (férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés)

Március 19., vasárnap
18:00 Vasas SC – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)