Nemzetközi kupakörkép: Németh és Hollósy csapata is győzött

Sajnos nem sikerült túl jól a hét nemzetközi kupacsapataink számára, a mérlegen a két magyar érdekeltségű német klub eredménye javít, hiszen mind Németh Anett, mind pedig Hollósy László csapata győzni tudott.

 

A női Bajnokok Ligája A-csoportjában a Vasas Óbuda hazai pályán szenvedett 3:1-es vereséget a francia Mulhouse-tól, mert a szoros végjátékokban rendre megremegett a piros-kékek játékosainak keze. Az óbudai lányok következő ellenfele jövő kedden a lengyel Rzeszow lesz.

A C-csoportban Németh Anett klubja, az SC Potsdam Belgrádba látogatott, a szerb Crvena zvezdához. A meccsen a házigazdák szereztek vezetést, de a vendégek fordítani tudtak. A szoros negyedik játszmában azonban a szerbek egyenlítettek így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett, amelyet viszonylag simán nyert a német gárda. A magyar válogatott átlója 20 ponttal vette ki a részét a sikerből, 1-1 ász és blokk mellett 42-ből 18 támadása volt sikeres (42 százalékos hatékonyság).

A győzelemnek köszönhetően Anették a 9 pontos török VakifBank Isztambul és a 6 pontos olasz Novara mögött 2 ponttal a csoport harmadik helyén állnak.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a férfi Bajnokok Ligájában Halász Tibor vezette a török Halkbank Ankara és a lengyel Aluron CMC Warta Zawiercie mérkőzést, az ötszettes, hazai sikerrel zárult találkozó supervisora pedig Ludvig Zsolt volt, míg a női BL-ben az ukrán Prometej Dnipro és a román Alba Blaj meccsét pedig Szabó Péter dirigálta.

A női CEV-kupában a Swietelsky-Békéscsaba ugyan mindhárom játszmában szorongatta a német Palmberg Schwerint, de végül vereséget szenvedett. Csakúgy, mint a Szent Benedek Röplabda Akadémia pályaválasztóként a cseh Dukla Libereccel szemben, igaz, a füredieknek sikerült egy játszmát nyerniük. A visszavágókra jövő hét szerdán Békéscsabán, illetve csütörtökön Liberecben kerül sor.

A harmadik számú sorozatban, a Challenge Kupában a német Suhl révén vagyunk érdekeltek, amelynek Hollósy László a vezetőedzője. A gárda az izraeli Haifa VC vendége volt, s az első, „bemelegítő” szettet a hazaiak nyerték, ám ezt követően kijött a Suhl tudásbéli fölénye, amely végül három sima játszmával fordított és nyert 3:1-re. Ha a magyar szakember csapata a jövő heti, hazai pályán esedékes visszavágón kiharcolja a továbbjutást, akkor a spanyol Avarca de Menora és a cseh VK Prostejov párharcának győztesével találkozik. Itt az első meccset hazai pályán a spanyolok nyerték 3:0-ra.