Bolgár vezetőedzője lesz a Szent Benedeknek

A menesztett szerb Dejan Desznica helyett a bolgár Krisztian Mihailov irányítja a női Extraliga harmadik helyén álló Szent Benedek RA együttesét.

 

Az új vezetőedző csütörtökön, a Liberec elleni CEV-kupa-mérkőzésen mutatkozik be a kispadon – tudatta szombaton a balatonfüredi klub. A bejelentés szerint ambiciózus vezetőedzővel folytatják a szezont. A 31. születésnapját májusban ünneplő bolgár Krisztian Mihailov fiatal kora ellenére már sok tapasztalatot szerzett az edzői pályán. Legutóbb az orosz Uralocska Jekatyerinburg csapatánál Mihail Karpol munkáját segítette másodedzőként, illetve ő irányítja a bolgár juniorválogatott felkészülését.

„A 2023-as évem több mint csodálatos utazással indult, mégpedig Magyarországra nyilatkozta a klub honlapján Krisztian Mihailov. – Bár eddig keveset láttam még az országból, de amit tapasztaltam, meggyőző: Balatonfüred csodálatos város, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Alig várom, hogy felfedezzem a régiót. Nagyon kedves emberekkel találkoztam, jó látni, hogy sokan mosolyognak az utcákon. De nem turistának érkeztem: a munkára kell koncentrálnunk! Nyitottan fogadtak a klub vezetői, a játékosok pedig az első perctől kezdve nagy erőbedobással dolgoznak. Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatását és a belém vetett bizalmát. Lépésről lépésre, türelemmel haladunk, felépítjük a közös munkát, ugyanakkor teljes mértékben a csütörtöki CEV-kupa mérkőzésre koncentrálunk.”

A klub pénteken ugyancsak a honlapján jelentette be, hogy „az elmúlt időszakra való tekintettel, azt körültekintéssel megvizsgálva” felbontotta szerb vezetőedzője szerződését. Dejan Desznica 2021 júniusában került a gárda kispadjára. A Szent Benedek RA az elmúlt idény ezüstérmeseként decemberben már a negyeddöntőben búcsúzott a Magyar Kupából, a második számú európai sorozatnak számító CEV-kupában ugyanakkor nemzetközi kupaújoncként nyolcaddöntőbe jutott. Az Extraligában négy nyert és három elvesztett találkozóval a harmadik helyen áll az együttes.