Szabó Dávid: Tesszük a dolgunk, és akkor jönnek az eredmények is

Két győzelemmel kezdte a szezont a GreenPlan-VRCK együttese, majd sorozatban négy vereséget szenvedett. A csapat játékosát, Szabó Dávidot kérdeztük a vereségek okairól, aki azt is elmondta, hogyha mindenki teszi a dolgát, akkor jönni fognak az eredmények is.

Bár jól sikerült a VRCK szezonrajtja, az elmúlt négy mérkőzéseteket elbuktátok. Hogy látod, mi az oka a vereségeknek?
Igen, jól kezdtük a szezon bár ott is voltak már kisebb problémák az alapjátékkal de még ezeket ki tudtuk javítani. A PSE elleni vereség után egy olyan mély gödörbe került a csapat amiből valamilyen oknál fogva nem tudunk, tudtunk kijönni. Sajnos erre rá is ment a fehérvári, debreceni és a kecskeméti meccs is. Próbálunk megoldást találni de még attól nagyon messze vagyunk.

A csapat legjobb pontszerzője voltál az eddigi mérkőzéseken. Mennyire vagy megelégedve a saját játékoddal? 
Az mindenképpen jó, hogy tudom termelni a pontokat de sajnos ez még kevés ahhoz hogy nyerjünk. Én akkor is boldog lennék ha kevesebb pontot szereznék de nyerne a csapat.

És mi az, amiben többet vársz magadtól?
Amiben szeretnék javulni az a támadások hatékonysága, ami nem egyszerű ha az embernek folyamatosan kettes, hármas blokk ellen kell ütnie. Természetesen minden tőlem telhetőt megtettem és meg is fogok tenni a jövőben.

Egy újabb nehéz mérkőzés vár rátok a bajnokságban a Fino Kaposvár ellen. Mire számítasz a találkozón?
A Kaposvár ellen mindig jó mérkőzést játszunk. Nagyon nehéz lesz az első pillanattól odafigyelni, mert egy nagyon hosszú buszút áll előttünk. Jó képességű játékosok alkotják a Fino keretét, egy stabilan fogadó csapat. Úgy vélem hogy nekünk a kulcs az az agresszív szerván és a jó mezőnyvédekezésben rejlik. Remélem egy szoros és a rangadóhoz méltó mérkőzés lesz.

Előtte azonban lesz még egy DKSE elleni kupamérkőzés is. Hazai pályán – úgy sejtem – mindenképpen győzni szeretnétek…
Természetesen! Attól függetlenül nehéz meccsre számítok a DKSE ellen is, mert biztosra veszem, hogy lelkes egy gárda. Elejétől kezdve fókuszálni kell és a lehető legjobb eredménnyel szeretnénk befejezni a mérkőzést. Ha így lesz akár ez a jövőben adhat egy kis lökést a csapatnak. Nem akarok semmit elkiabálni, tehát meglátjuk szerdán hogy alakul.

Mit gondolsz, mire van szükség, hogy a csapat kimásszon a gödörből?
Dolgozunk rajta de ez nem megy egyik napról a másikra. Stabilizálni kell a fogadásunkat és nem szabad buta hibákat csinálni, gondolok itt például a könnyű labdák bejátszására. Talán mentálisan kell rendbe rakni mindenkinek a saját dolgát és fókuszálni a saját feladatára. Ha mindenki megteszi, amit meg kell, akkor működni fog. Nagyon szeretem az NFL-t és azon belül is a New England Patriots csapatát. Edzőjük Bill Belichick mindig azt mondja a játékosainak “ do your job”. Tehát ha nálunk is mindenki,  megcsinálja a kis dolgát akkor az össze fog állni egy egésszé.