Magyar házidöntő strandröpiben, 7. a férfiválogatott a veterán vb-t

Szombaton a helyosztóval fejezte be szereplését a magyar öregfiúk-válogatott a Mallorcán zajló veterán világbajnokságon. A 7. helyért lejátszott mérkőzésen ellenfelük ezúttal az egyik bolgár csapat, a Team Radomír volt, amelyet 2:0-ra legyőztek a mieink. Két női párosunk ellenállhatatlan játékot játszva egészen a döntőig jutott, s ma egymás között döntik el az aranyérem sorsát.

 

A mieink igazi csapatjátékot játszva, gyönyörű labdamenetekkel nyertek. Az elején már rögtön sikerült 5 pontos előnyre szert tenniük, amit nem is engedtek ki a kezünkből. Így az első szettet 25:17 lett. A második szettben 6:1-s kezdés után a már sokat hibázó bolgár csapat nem tudott felállni, így azt nagyon simán, 25:9-re nyerték a mieink.

Veterán vb, Mallorca (Spanyolország), a 7. helyért:
Magyarország–Bulgária 2:0 (17, 9)

 

Strandröplabdás lányaink alaposan belelendültek: a csoportjuk első két helyének megszerzése után Dambendzet Nathalie és Boutin-Józsa Zsuzsanna előbb bolgár, majd az elődöntőben cseh riválisát legyőzve jutott a fináléig, míg Héjjas Valéria és Kriegel Éva szlovén, majd egy másik cseh párost múlták felül, így a két magyar duó szombaton egymás ellen játssza a finálét az arany- és az ezüstéremért.