Petőváry Panni Dékány csapattársa lesz Görögországban

Ma jelentették be hivatalosan, hogy a magyar válogatott átlója, Petőváry Panna a görög élvonal újoncánál, az Egaleonál folytatja pályafutását, ahol a korábbi válogatott négyesütő, Dékány Bernadett csapattársa lesz.

 

A 24 éves játékos – akinek édesapja Petőváry Zsolt, korábbi olimpikon és Eb-ezüstérmes vízilabdázó – a Vasasban kezdett röplabdázni, majd a Dunakanyar, az MTK (amellyel junior bajnokságot is nyert), a Békéscsaba és a Jászberény játékosa is volt, míg legutóbb az UTE-ban szerepelt.

Most először lesz külföldi csapata, amelynek honlapján a következőket nyilatkozta a megérkezése után: „Nagyon izgatott vagyok az új szezon miatt, és remélem, hogy minden célunkat elérjük. Keményen fogunk dolgozni ezért. Ez az első évem távol Magyarországtól, de itt nagyon meleg volt a fogadtatás. Nagyon boldog vagyok, hogy az Egaleo család tagja lehetek. Még a felkészülés elején tartunk, de szerintem sok potenciál rejlik a csapatban.”

Petőváry Panni korábban szerepelt a korosztályos válogatottakban, májusban pedig a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott az Európa Ligában, emellett pedig tagja volt az Eb-részvételt augusztusban kivívó magyar csapatnak is.