Nagy Esztó: …Ami a csövön kifér!

Bronzéremmel zárta a bajnoki idényt Nagy Eszter, aki a legutóbbi idényben a német Wiesbadenben légióskodott. A center – aki tavaly alapembere volt az Európa-bajnoki indulást kiharcoló válogatottnak – hétfő óta Alberto Salomoni keretében készül a világbajnoki selejtezőkre és a további megmérettetésekre.
– Remekül sikerült a bajnokság, hiszen végül a harmadik helyen zárt a csapat. Nagyon jó társaság jött össze, jól éreztem magam Németországban, ettől függetlenül, szinte biztos, hogy máshol folytatom a pályafutásomat. Azonban elsősorban továbbra is külföldi klubokban gondolkodom.
Esztó nem kapkod, tavaly is az utolsó pillanatokban, már szeptemberben talált csapatot magának, de mint azt a mellékelt ábra is mutatja, jól járt azzal, hogy sokáig kivárt.
– A bajnokság elején játszottam többet. Eleve is azért igazolt le a Wiesbaden, mert az alapozás során megsérült egy játékosuk, akkor az ő pótlására ugrottam be. Jól is ment a játék, de aztán sajnos engem is utolért egy sérülés, pont akkor, amikor a másik játékos felépült. Így azután ő visszakerült a csapatba, s a végén én már kevesebb lehetőséghez jutottam.

Ettől függetlenül a center jó formában várta a válogatott edzőtáborának kezdetét.
– Kíváncsian várom az Alberto Salomonival való közös munkát. Eddig nem ismertem őt személyesen, de wiesbadeni csapattársaimtól nagyon sok jót hallottam róla. Én nagyon bizakodó vagyok a csapat szereplését illetően, és egyben biztos vagyok, mindent kiadunk magunkból, ami csak a csövön kifér…