Egy szettre volt az elődöntőtől Hajós és Stréli a budapesti Futures-tornán

Kialakult az elődöntő mezőnye a budapesti strandröplabda World Pro Tour Futures-tornám, a Lupa Beachen. A mieink közül – a tavalyi évhez hasonlóan – Hajós Artúr és Stréli Bence jutott a legtovább: mindössze egy játszmát kellett volna nyerniük a négy közé kerüléshez, de így is az előkelő 5. helyen zártak.

 

Szombaton délelőtt férfipárosainkon volt a sor, akik közül az ob-bronzérmes Mikuláss Koch Marcell és Szabó Vilmos a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok osztrák Clemens Dopplertől, illetve párjától, Thomas Kunerttől szenvedett vereséget, míg Petik Csanád és Udvarhelyi Márton egy szlovák riválistól kapott ki, így búcsúzott a további küzdelmektől.

Nem így a gyenesdiási ob-fordulón harmadik Dóczi Domonkos és Oláh Botond, akik három játszmában legyőzték thaiföldi ellenfeleiket és az országos bajnok Hajós Artúr és Stréli Bence is nyert két szettben lengyel ellenfelükkel szemben, így ők folytathatták a küzdelmeket a keresztjátékban.

Csakúgy, mint Szabó Adrienn és Villám Csenge, akik pénteken egy chilei páros legyőzésével jutottak a nyolcaddöntőbe, ahol egy osztrák páros várt rájuk. Sajnos számukra ez volt a végállomás, de 9. helyükkel így is a legeredményesebb magyar ők lettek a nőknél.

Ugyanitt zárt Oláh és Dóczi pedig remekül tartották magukat a cseh Bercik/Dzavoronok duó ellen: az első szettben végig vezettek, csak a végjátékot bukták el 24:22-re, a másodikban pedig három meccslabdát hárítva kaptak ki 21:19-re. Hajósék viszont sikerrel vették a thaiföldi ellenfelük elleni találkozót és a döntő játszmában kiharcolták a negyeddöntőbe kerülést. Itt a litván Stankevicius/Knasas kettős volt az ellenfelük, s itt is döntő játszmára került sor, ezt azonban már nem bírták erővel a fiúk, így beállították a tavalyi budapesti, egyben a legjobb eredményüket, azaz az 5. helyen zártak.

A férfiaknál a litvánokon kívül cseh, lengyel és ukrán páros jutott még az elődöntőbe, míg a nőknél két kínai egy cseh és a Villám Csengééket legyőző osztrákok kerültek még a négy közé.

De magyarokért is szurkolhatunk még vasárnap, hiszen az U20-as MEVZA-tornán a legjobb nyolc közé verekedte magát a Balogh/Réthelyi, a Sebők/Svantner, a Gubik/Vasvári és a Breuer/Varga kettősök is a lányoknál – utóbbi kettő éppen egymás ellen játszik majd a reggeli negyeddöntőben. A fiúknál az Éliás/Frányó, a Bogáncs/Niemeier és a Dóczi/Udvarhelyi kettősök lépnek majd homokra.

A mérkőzéseket a www.strandroplabda.hu honlapon élőben is követhetik.