Edzőmeccsen már megszorongattuk a finneket

A szombati Európa Liga-mérkőzést követően nem utazott haza férfiválogatottunk, hanem néhány napot még Finnországban töltött, s ma egy edzőmérkőzést is lejátszott a házigazdákkal.

 

Az első szett közepéig szorosan a finnek nyomában voltunk, egy-két pontnál többel nem tudtak vezetni, a játszma második felében viszont lassan elléptek tőlünk. Voltak szép megoldásaink és még a szett végén is maradt energiánk, zsinórban szereztük a pontokat, akkor, amikor a finnek már zsebükben érezték szettet. Még időkérésre is kényszerültek, de ez sem törte meg a lendületünket. 23:21-ig sikerült zárkóznunk, de a végén rossz nyitás zárta le a szettet. (25:22)

A második játszma is magyar pontokkal indult, Pesti Marcell hatalmas bombájával újabb pontot szereztünk. Ezután felváltva estek a pontok, 6:6-nál azonban jött egy megtorpanás, és Koch Róbert időt is kért. Azonban így is öt pontot szereztek sorozatban és aztán a különbség, tovább nőtt. Ezúttal sajnos nem sikerült az első szettbéli feltámadásunkat megismételni és 25:13 lett a vége.

A harmadik szettet teljesen új játékosokkal kezdtük. Meg is szereztük az első pontot, ám sajnos a finnek nem engedték, hogy nálunk maradjon a vezetés. 5:4-nél Kholman Norbert nagyon szép ütésével a kellő pillanatban megleptük az ellenfelet és 6:6-nál már egyenlő volt az állás. A szett közepén több nyitásrontásunk és apró egyéni hibánk volt, így 2-3 ponttal megléptek a finnek. Innentől kezdve megint csak nyílt az olló, 18:13-nál már 5 pont volt a különbség. Próbálkoztunk időkéréssel, voltak felvillanásaink, szép megoldásaink, de sajnos ez nem volt elég. (25:18)

Következett két ráadás szett is. A negyedikben sokáig szoros volt az eredmény, 9:9 után a forgatókönyv az előző szettekhez hasonló volt. Voltak szép hosszú labdamenetek, de a szerencse rendre nem a mi oldalunkon állt. Azonban küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk és nem adtuk fel, 20:20-nál pedig megint egyenlő volt az állás. Időt is kértek a finnek, aminek eredményeképpen újra 2 pont lett a különbség a javukra és ezt sajnos sikerült is megőrizniük. (25:23)

Az előző szett lendületével kezdtük az ötödik játszmát és 4:2-re vezettünk is és innentől kezdve nem is engedtük ki a vezetést a kezünkből egészen 7:7-ig, de itt is csak pillanatokra jutott levegőhöz az ellenfél. 10:9-es vezetésünknél időt is kértek a finnek, de ez is hatástalan volt. A szett felénél már 3 pont volt a különbség a javunkra. Kovács Zoltán bombáinak nem találták az ellenszerét, de 17-17-nél már újra egyenlő volt az állás. 21:21 egy rossz nyitás és egy hosszú ütés pecsételte meg a sorsunkat, és már nem tudtuk megfordítani az állást, de a meccs legszorosabb szettjével zártuk le a finnországi túrát. (25:23)

FÉRFI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Finnország–Magyarország 5:0 (22, 13, 18, 23, 23)
FINNORSZÁG:
Jokela 8, Ronkainen 2, Savonsalmi 4, Ivanov 2, Mäkinen 12, Porkka 5. Csere: Köykkä, Breilin (liberók), Lankinen 2, Nikula 9, Marttila 3, Hanninen 20, Niinivaara 5, Leinonen 1. Szövetségi kapitány: Joel Banks.
MAGYARORSZÁG: Horváth K. 4, Tomanóczy 4, Pesti 10, Hubicska 17, Gacs, Magyar. Csere: Bán, Bozóki (liberók), Blázsovics 3, Szabó A. 7, Kovács Z. 20, Kholman 3, Mikuláss Koch 2. Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
Edzői értékelés
Koch Róbert: – Az első mérkőzésen felmerülő hiányosságokon sikerült javítani, sok tudatos megoldás született ma. Ilyen helyzetben a jóval több direkt hiba sem okozott számomra csalódást. Három játékos teljesítményét, energiáját ki kell, hogy emeljem, Hubicska Patrik, Mikuláss Koch Marcell és Kovács Zoltán. Erre az ambícióra, akaratra lehet építeni. Köszönöm mindenkinek az eddigi munkáját, most pár nap pihenő jön, aztán folytatjuk.