Bleicher Réka a Vasassal már nyert Magyar Kupát, szombaton a piros-kékek ellen szerezheti meg a trófeát

A Szent Benedek RA egyik legrutinosabb játékosa pályafutása során eddig egyszer lett kupagyőztes: 2020-ban éppen a Vasas Óbudával. A fővárosi gárda és Bleicher idén is ott lesz az MVM Magyar Kupa döntőjében, de ezúttal már egymás ellen küzdenek. Kiss Gréta és Vacsi Evelin mellett Bleicher Réka is korábbi csapata ellen szerezheti meg a balatonfüredi klub történetének első trófeáját.

Mennyit számít neked, hogy éppen egykori csapatoddal találkoztok a fináléban?

Két éve jöttem el a Vasastól, azóta a stáb és a keret nagy része is kicserélődött, így nem mondanám, hogy jobban ismerem a csapatot, mint bárki más. Persze a 2020-as kupagyőzelem szép emlék, hiszen sem azelőtt, sem azóta nem tudtam megnyerni ezt a serleget, de bízom benne, hogy szombaton sikerül egyről a kettőre jutnom.

Tavaly nyáron igazoltál Balatonfüredre – akkor gondoltad volna, hogy már az első szezonodban kupadöntőt játszhatsz?

Reméltem, hogy sikeresek leszünk, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar. A vezetőség a bajnokságban és a kupában is a négy közé jutást tűzte ki célul, örülök, hogy ezt már sikerült túlteljesítenünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy megelégednénk az ezüstéremmel – ha már döntősök vagyunk, meg is akarjuk nyerni a kupát!

 

Sokak szerint a Vasas a finálé esélyese, rajtuk lesz nagyobb teher. Ez előnyt jelenthet számotokra?

Nem hiszem, hogy túl nagy különbség lenne a két csapat játékereje között, az Extraligában is nagyon szoros meccseket játszottunk egymással. Nekik valamivel több a rutinos játékosuk, de nem hinném, hogy ez döntene szombaton.

A Szent Benedek RA egyik legrutinosabb játékosaként a kupadöntő előtt kikérik a tanácsodat azok a fiatalabb csapattársaid, akik még nem játszottak ilyen tétre menő mérkőzést?

Nem nagyon van erre szükség, szerintem mindenki tudja, mit jelent egy kupadöntőben szerepelni, azok is, akik testközelből nem is élték még át ezt. Egész héten láttam a lányokon, mennyire doppingolja őket ez a lehetőség, de hogy kiből mit hoz ki ez a helyzet, az csak a meccs napján dől el. Motiválni biztosan nem kell senkit, de az elképzelhető, hogy egyeseket kicsit vissza kell majd fogni, nehogy túlpörögjenek. Ha erre lesz szükség, természetesen számíthatnak rám.

MVM Magyar Kupa Döntő – NŐK március 12. (szombat)
16.00 Swietelsky-Békéscsaba – Fatum-Nyíregyháza BRONZMECCS
19.00 Vasas Óbuda – Szent Benedek RA DÖNTŐ
MVM Magyar Kupa Döntő – FÉRFIAK március 13. (vasárnap)
15.30 Fino Kaposvár – Kecskeméti RC BRONZMECCS
18.30 Épkar PSE – GreenPlan-VRCK DÖNTŐ
A jegyeket kaphatók online az Érd Aréna oldalán, vagy a meccsek napján a helyszínen