Horváth Dóráék a csúcsra jutottak a Challenge Kupában

A héten négy nemzetközi röplabda kupasorozatban (a második és a harmadik számúban) is győztest hirdettek. Legnagyobb örömünkre magyar játékos nyakába is került aranyérem, hiszen Horváth Dóra klubja, a török Bursa a Challenge Kupában ért a csúcsra.
Pedig a Jan De Brandt által irányított csapat az első meccsen még 3:2-es veresége szenvedett a görög Olimpiakosz Pireusz otthonában. A visszavágón azonban már nem volt kegyelem: a első szettet 15-re, a másodikat 16-ra nyerte a Bursa, csak a harmadik játszma volt szoros, amit 23-ra nyertek a törökök. Horváth Dóra mindkét meccset végig játszotta, az első meccsen 18 pontot (1 ász, 16 támadás, 1 blokk), a másodikon pedig 13-at (3 ász, 9 támadás, 1 blokk) szerzett. Dodó a második meccsen a három ásszal a legjobb nyitó lett, a teljes sorozatban pedig 125 ponttal az ötödik legeredményesebb játékos.A női CEV Kupában is volt bizonyos magyar érdekeltség, mégpedig az, hogy a negyeddöntőben a magyar bajnok Békéscsabát kiejtő olasz Busto Arsizio is beverekedte magát a fináléba. Győznie azonban már nem sikerül: az első meccsen az orosz Dinamo Kazany hazai pályán 3:1-re győzött. A visszavágón az olaszok 2:0-ra is vezettek, de az oroszok innen is egyenlítettek (ezzel már a kupát is elhódították), majd végül a meccset is megnyerték.

A férfi CEV Kupában még ennél is szorosabb küzdelemben dőlt el a kupa sorsa. Az olasz Diatec Trentino hazai pályán 3:0-ra győzött (ezen a találkozón a magyar Bátkai Katona Ágnes volt az egyik játékvezető), a visszavágón azonban – bár az olaszok itt is nyertek szettet – a francia Tours győzött 3:1-re, s ezzel kiharcolta az aranyjátszmát, amit aztán 15:13-ra húzott be, ezzel együtt a kupát is.

A férfi Challenge Kupában a tavalyi ezüstérmes orosz Fakel Novi Urengoj most már az aranyat is begyűjtötte, miután már az első meccsen, a francia Chaumont otthonában is győzött 3:1-re. A visszavágón ugyan a franciák ráijesztettek az oroszokra, miután az első játszmát megnyerték, ezután azonban az oroszok már nem hibáztak, és 3:1-re a második mérkőzést is megnyerték.

Már csak a Bajnokok Ligája-döntők vannak hátra: április 22-23-án, Trevisóban a nőknél az orosz Dinamo Moszkva, az olasz Conegliano, a török VakifBank Isztambul és az Eczacibasi Isztambul, egy héttel később a férfiaknál Rómában az olasz Perugia és a Civitanova, a német Berlin RV és az orosz Zenit Kazany méri majd össze az erejét a legrangosabb európai klubtrófeáért.