25 éve történt: húsvéti locsolás pezsgővel

Napra pontosan negyed évszázada, 1992. április 19-én szerezte meg első magyar bajnoki címét a kaposvári férfi röplabdacsapat. Aki ott volt a városi sportcsarnokban, máig szívesen emlékszik vissza a Szeged elleni aranycsata utolsó mérkőzésére és a lefújást követő hatalmas ünneplésre. A Somogy SC 25 éve történelmet írt, és akkor még kevesen gondolták volna, hogy egy egyedülálló sikersorozat vette kezdetét. A kaposvári férfi csapat 1992 óta 18 magyar bajnoki címet és 18 Magyar Kupa-elsőséget szerzett, amivel a honi örök-rangsor éllovasává lépett elő.
„Hasonlóan hangulatú mérkőzés volt, mint az idei bajnoki döntő – emlékezett vissza Demeter György, a kaposvári és a magyar röplabdázás egyik aranykovácsa. – Zsúfolásig megtelt a csarnok, a meccs után pedig fergeteges ünneplést rendeztünk a közönségünkkel. Történelmi jelentőségű volt az a győzelem, hiszen megszereztük Kaposvár első labdajáték-aranyérmét. Arra is emlékszem, hogy sokkal jobb idő volt akkor, mint huszonöt évvel később, a mai napon… Abban a szezonban játékos-edzőként segítettem a csapatot: én tartottam az edzéseket, Laszczik Iván pedig a mérkőzéseken irányította a társaságot. Amikor két órával a kezdés előtt a csarnokhoz értünk, már a sportcsarnok portájáig ért a sor, sokan a galériáról nézték a mérkőzést, és az emberek lényegében körbeállták a pályát. Szintén szép emlék, hogy a végén az én blokkommal dőlt el a mérkőzés sorsa.”

Elevenítsük fel, mi is történt pontosan azon a délutánon!

Az 1991/1992-es évadban Kaposvári Somogy SC néven folytatta szereplését a társaság, és a rajt előtt a dobogót, a rájátszás startjánál pedig már a magyar bajnoki cím megnyerését fogalmazta meg a nyolctagú vezetés. (Az új egyesület alakuló közgyűlésén a Kaposvári Somogy Sportklub elnökének Tárnai Zoltánt választották meg, az elnökségben pedig rajta kívül Sipos Attila, Kisiván István, Laszczik Iván, Gelle József, dr. Illés Attila, Tóth Dezső, valamint a csapat mindenkori edzője kapott helyet. Az egyesület költségvetése 11,7 millió forint volt, amelynek a 90 százaléka a megalakuláskor rendelkezésre állt.)
Az új évadra a merészebbek két aranyérmet terveztek, hiszen a Magyar Kupa elhódítása sem tűnt lehetetlennek. A kispadra újra Laszczik Iván ült le, a játékosok – Kántor Sándor, Demeter György, Pásztor Attila, Mészáros Péter, Radó Gyula, Vörös Károly, Czotter Csaba, Stefiik Csaba, Richardas Luksys és Nicolae Burus – pedig keményen készültek a pontvadászat utolsó szakaszára. A Törökországból hazatért Demeter és a sokszoros román válogatott Burus személyében két tapasztalt röplabdázó erősítette tovább a somogyiak sorait. Az előkészületi tornák és az őszi szezon eredményei már okot adhattak a derűlátásra, és a tavaszi idény közepétől tulajdonképpen már a rájátszásra összpontosított a társaság. Gyorsaság és pontosság jellemezte a csapatot, és a számos támadási variációt is megfelelően megvalósították a játékosok. A tíz játékos megtalálta a helyét az együttesben, és a feladó kivételével valamennyi posztra két-három ember közül választhatott Laszczik edző. A támadójáték csaknem kétharmada Kántor Sándorra épült, aki jól bírta a rá nehezedő nyomást.
Az első igazán nagy-nagy falat a Nyíregyháza elleni bajnoki elődöntő volt.  A Somogy SC az ötödik mérkőzésen, a 21. játszma végén csikarta ki a döntőbe jutást. A két együttes máig emlékezetes csatát vívott egymással: a Somogy SC Kaposváron alaposan megszenvedett a diadalért, a Nyírségben viszont kétszer is sima hazai győzelem született. Abdrahmanov szorgalmasan bombázta a kaposiak sorait, és bizony sok gondot okozott Demeteréknek. Ráadásul bátran próbálkoztak a felugrásos nyitásokkal, ami ugyancsak nehéz perceket okozott fiainknak. Érdekesség, hogy az elődöntő 21 játszmájából tizenkettőt a nyíregyháziak nyertek meg, mégsem kerültek fináléba. Persze, a röplabdasportban ilyesmi is megeshet… A Somogy SC dolgát megnehezítette Luksys makacs könyöksérülése, Kántor bokasérülése, Demeter több kisebb-nagyobb problémája és Burus családi gyásza. A Somogy SC azonban mindezt elviselte, és története során másodszor bejutott a döntőbe.
A helyzet azonban változott az egy évvel korábbihoz képest. Ezúttal a kaposváriak kezdhették otthon a három győzelemig tartó párharcot, és az Újpest helyett a Szeged várt rájuk. No, meg a csodálatos szurkolótábor, amely előtt egyszerűen nem volt szabad veszíteni. Nem is lehetett…
A finálé a már megszokott koreográfia szerint zajlott: mindkét fél hozta a hazai meccseit, így az ötödik összecsapásra maradt a döntés. A kaposvári városi sportcsarnokban annyi ember zsúfolódott össze, amennyit talán azóta sem láthattunk. A mérkőzés előtt két órával már szinte nem is volt szabad hely, így a karzaton is, illetve a küzdőtér mellett is egymást érték az emberek. A gombostű-hasonlat tálcán kínálta magát, annyian voltunk.
Ráadásul húsvét vasárnapját írtunk, így méltán szerettünk volna locsolni a találkozó után – de ezúttal már pezsgővel. A csaknem kétezer néző fantasztikus hangulatot teremtett már a bemelegítés idején. Laszczik edző a felugrásos nyitásokban és a közönségben bízott, a szegedi Nyári mester pedig csak mosolygott. Az egy évvel korábbi kilencedik hely után ő már az ezüstéremmel is teljes mértékben elégedett lehetett volna.
A meccsen aztán villámrajtot vett a Somogy SC. Luksys blokkja jelentette az első pontot, az alföldiek csak 6-0 után tudtak először szóhoz jutni. 8-1-nél már kockáztatniuk kellett, de szinte semmi nem sikerült nekik. 17 perc alatt 15-2 arányban nyert a kaposvári gárda. Állva tombolt a közönség, és várta a folytatást.
Egy bajnoki döntő azonban már akkor is keményebb dió volt egy átlagos mérkőzésnél. A térfélcsere után hiába vezetett már 7-1-re a Somogy SC, fordított a Papiron SC, és az első ütő szerepkörébe került Rácz László vezérletével a szettet is nyerték 12-re.
A házigazdák azonban nem törtek össze, és a kis megingás után újra magabiztos játékkal rukkoltak elő. Mészáros Péter, Demeter, Kántor, Luksys és Burus szinte egymást múlta felül, a publikum pedig a győzelem felé hajszolta a fiúkat. Félelmetes és egyben felemelő érzés volt. 12-1-ről ugyan még felzárkózott a Szeged, a vége azonban 15-7 lett, és már csak egy szett hiányzott az álom beteljesüléséhez.
Hol volt még a vége… Csaknem huszonöt perc kellett a végkifejlethez, a határtalan örömhöz. 18 óra 39 perckor alakult 14-9-re az eredmény, aztán Pethő ütését Demeter Gyuri egyedül hatástalanította, és a labda a vendég térfélre vágódott.

15-9, 3-1, MAGYAR BAJNOK A KAPOSVÁRI SOMOGY SC.
Ami utána történt, azt már nagyon sokan megpróbálták leírni. Még többen elmesélték, de csak az tudja igazán átérezni, aki ott lehetett. Pezsgő, petárda, örömkönnyek, bajnokavatás… Sinka László, a Magyar Röplabda-szövetség főtitkára adta át a bajnoki trófeát Demeter György csapatkapitánynak, majd mindenki megkapta az aranymedált. Erdős Tibor, a sportcsarnok munkatársa is készült, így a Himnusz is felcsendülhetett. A meghatott közönség együtt énekelt a meghatott győztesekkel. Az ünneplés hajnalig tartott.
Kaposváron 1992-ben bajnokcsapat született.

1992. április 19.
Bajnoki döntő, 5. mérkőzés
Kaposvári Somogy SC – Szegedi Papiron SC 3-1 (2, -12, 7, 9)
Kaposvár, 1800 néző. V.: Herpai, Ferenczy.
Kaposvár: MÉSZÁROS (2+2), DEMETER (10+6), Pásztor (1+2), KÁNTOR (26+5), LUKSYS (9+9), BURUS (6+6). Csere: Radó (4+3), Czotter (0+1). Edző: Laszczik Iván.
Szeged: LAPSIN (1+2), VÁMOS (9+3), Hulmann (16+6), Petheő (3+2), RÁCZ (11+3), Csíkos (12+3). Csere: Voronkov (6+1), Polgár (-). Edző: Nyári Sándor.
(A játékosok neve után zárójelben a kiharcolt nyitásjogok száma és a szerzett pontok száma szerepel.)
Az eredmény alakulása. I. játszma: 6-0, 6-1, 8-2, 15-2 – 17 perc. II. játszma: 4-0, 4-1, 7-1, 7-8, 8-10, 9-12, 10-14, 12-14, 12-15 – 27 perc. III. játszma: 0-1, 12-1, 12-3, 14-3, 14-7, 15-7 – 22 perc. IV. játszma: 2-0, 7-1, 9-2, 11-4, 12-7, 13-9, 15-9 – 25 perc.

(részlet Orosz Ferenc Ötödször a csúcson című könyvéből, 1999)