75 éves a Magyar Röplabda Szövetség!

75 évvel ezelőtt, 1946. december 19-én alakult meg a Magyar Röplabda Szövetség. Az ebből az alkalomból készült, exkluzív almanachban ez olvasható az alapításról:

“Egy évvel a második világháború után, 1946 áprilisában négy fanatikus, a röplabdázást szerető sportember – Bieliczki István, Cséfay Sándor, Siklósi Géza és Simai László – elhatározta, hogy valóra váltanak egy álmot, és elkezdték megszervezni a honi röplabdasportot. Szeptemberben az  Elektromos-pályán már meg is rendezték az első nyilvános férfitornát, novemberben pedig 56 csapat részvételével a Szentkirályi utcában megkezdődött az első, még nem hivatalos bajnokság, amelyen
csak fővárosi csapatok vettek részt, de már érkeztek hírek Debrecenből, Kaposvárról, Miskolcról és Szegedről is az első vidéki kezdeményezésekről. Közben októberben eldőlt, hogy a sportág neve idehaza végérvényesen RÖPLABDA lesz. Végül december 19-én Budapesten, a Szakszervezeti Tanács Fiumei úti székházában megalakult a Magyar Röplabda Szövetség, amelynek elnöke Nonn György, főtitkára Simai László lett.”