Extraliga hírmorzsák – véget ért az őszi szezon

Szokásos összefoglalónkban az Extraliga klubjainak legfontosabb heti történéseit összegezzük.

Férfi Extraliga:

A hétvégi fordulóval véget ért a bajnokság őszi szakasza, a téli pihenőre a bajnoki címvédő Pénzügyőr SE vezetésével vonulhat listavezetőként. Jókay Zoltán csapata a MAFC-BME elleni fővárosi rangadó megnyerésével biztosította be félidei első  helyét. December 5-én Magyar Kupa-mérkőzés vár a PSE-ra a Dág KSE ellen, majd december 7-én európai kupaszereplését is megkezdi a gárda, a Challenge-kupában az ukrán Epicentr-Podolyany Horodok lesz a Pénzügyőr ellenfele. A MAFC a hatodik helyről várja a bajnokság folytatását, a Magyar Kupában pedig játék nélkül jutott a negyeddöntőbe.

Második helyen a Fino Kaposvár telel, amely egy ponttal lemaradva követi a Pénzügyőrt. A kaposváriak a DEAC ellen idegenben elért sikerrel tapadnak fővárosi riválisukra, Ruben Wolochin mester pedig elégedett azzal a munkával, amit a csapat ezen a mérkőzésen és az elmúlt hónapokban végzett. A kaposváriak a kupában már ott vannak a legjobb nyolc között. A Debrecen pontszerzésnek ugyan nem örülhetett a hétvégén, de megszorongatta a jóval esélyesebb kaposváriakat, akiknél épp a DEAC-tól igazolt Hubicska Patrik volt a legeredményesebb 14 ponttal. A vasárnapi kupafordulóban a Rákosmente lesz a DEAC ellenfele: adminisztrációs hiba miatt az első mérkőzést 3:0-val a Rákosmente javára írták, így a DEAC-nak aranyszettet kell nyernie a továbbjutáshoz.

A Vegyész RC Kazincbarcika telelhet még a dobogón, a barcikaiak a Kistext SE legyőzésével jöttek fel a harmadik helyre. A jelenleg hatodik helyen álló fővárosi együttes a TFSE-vel küzd a Magyar Kupában a továbbjutásért, a Vegyész pedig GLP Nyíregyháza ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

A DKSE fiatal együttesének a Kecskeméti RC ellen sem sikerült a pontszerzés, így a dunaújvárosiak nyeretlenül zárták az őszt, viszont náluk játszik az Extraliga harmadik legeredményesebb magyar pontszerzője a mindössze 18 esztendős Kecskeméti Olivér személyében. A Kecskemét a negyedik helyről várhatja a folytatást, a Magyar Kupában pedig a Vidux-Szegedi RSE ellenében juthat tovább a következő körbe.

A forduló legjei: a legtöbb pontot (18) Lukasz Ciupa (VRCK) és Yusnaikel Argilagos Sogo (Kecskeméti RC) szerezték, a legtöbb blokk (3) Kovács Zoltán (Pénzügyőr SE) és Rodrigo Moraes (VRCK) nevéhez fűződik, a legtöbb ászt (4) Magyar Bálint (Pénzügyőr SE) és Lukasz Ciupa (VRCK) ütötték.

Női Extraliga:

Nem bírt a Swietelsky-Békéscsabával a Vasas Óbuda, így a békéscsabai együttes hibátlan mérleggel zárta az őszt, és listavezetőként várhatja a január végi folytatást. A CEV Kupában viszont nem sikerült a bravúr a kék-fehéreknek, az ŁKS Commercecon Łódź ellen ugyan a visszavágón is sikerült szettet nyernie a BRSE-nek, de a Łódź kettős győzelemmel jutott a következő körbe. A Magyar Kupában a Gödöllői RC lesz a békéscsabaiak ellenfele. A Vasas is búcsúzott a nemzetközi kupától, az Alba Blaj otthon nem engedte ki a kezéből a továbbjutást. A piros-kékek komoly menetelésbe kezdenek a Közép-európaii ligában, ahol szerdán a SVS Post Schwechat lesz a csapat ellenfele, majd szombaton és vasárnap az OK Marina Kastela következik.

A Szent Benedek Balatonfüred Röplabda Akadémia két vereség után tudott javítani az 1.MCM-Diamant Kaposvár együttese elleni találkozón, ezzel a Balaton-partiak továbbra is másodikak a tabellán. Mindkét csapat érdekelt a Magyar Kupa szombati nyolcaddöntőben: az SZBRA a CoreComm-VESC együttesét fogadja, a kaposváriak pedig a TFSE-t látják vendégül, egyaránt 3:0-ára megnyert idegenbeli első találkozót követően. A kaposvári együttes sikerrel vette a Challenge-kupa első fordulóját és az idegenbeli 3:0 után hazai pályán 3:1-re győzte le az izraeli Maccabi Hadera csapatát. A következő körben a Szakmáry Grétát is foglalkoztató török Aydın Büyükşehir Belediyespor ellen lép pályára a Diamant.

A bajnoki címvédő Fatum Nyíregyháza a DVTK ellen zárja az őszi szezont. A csapat bemutatkozott a Bajnokok Ligájában a lengyel Grupa Azoty Chemik Police együttese ellen. A találkozót 3:0-ra a lengyelek nyerték, de Németh Szabolcs vezetőedző szerint csapata ezekből a mérkőzésekből tud tanulni és fejlődni. Sok idejük nem lesz a pihenésre a nyírehgyháziaknak, akik a DVTK elleni szerdai bajnoki után szombaton már kupameccset játszanak a MÁV Előre SC-Bericap ellen, december 9-én pedig a Bajnokok Ligája-címvédő Imoco Coneglianót fogadják az európai elitligában. A DVTK sikerrel vette a Miskolci VSC elleni Magyar Kupa első mérkőzését: Farkas Mihály csak a magyar játékosainak szavazott bizalmat a mérkőzésen, mert az ellenfélnél sem szerepeltek légiósok.

Óriási csatában az UTE nyerte a fővárosi rangadót az MTK Budapest ellen: az újpestiek elsősorban fiatal tehetségeikre támaszkodva tudta megnyerni a mérkőzést, Horváth András vezetőedző szerint jó úton indultak el, ezt mutatják az eredmények is. A Magyar Kupában az UTE a Jászberényt fogadja szombaton, az MTK pedig hétfőn a Budaörsi DSE ellen lép pályára. Mindkét csapat 3:0-ás előnyből várja a visszavágót.

A forduló legjei: a legtöbb pontot (20) Marta Drpa (Swietelsky-Békéscsaba) szerezte, a legtöbb blokk (4) Sara Klisura (Swietelsky-Békéscsaba), Milena Koprivica (SZBRA), és Tia Jimerson (SZBRA) nevéhez fűződik, a legtöbb ászt (4) Kis Dorottya (UTE) ütötte.