Újraindul hírmorzsák sorozatunk

Két hónappal a szezonkezdet előtt már alakulnak a női és férfi Extraliga csapatainak keretei a 2021/2022-es szezonra. Összeszedtük az eddigi igazolásokat és a nyári történéseket. Hírmorzsák című sorozatunkban ebben a félévben is igyekszünk beszámolni a legfrissebb történésekről.

Férfi Extraliga:

Egyelőre nincs hír a  bajnoki címvédő LV Sport Pénzügyőr háza táján. A klub csak a januárban fél évre érkező Pedrao szerződéshosszabbítását jelentette be, új játékos szerződtetéséről azonban még nem adtak hírt. A csapat játékosai strandon remekelnek: a Kiss Dániel – Rása Alex, illetve a Bán Viktor – Solti Péter páros is nyert már versenyt az idei strandröplabda szezonban.

Átalakulóban van a FINO Kaposvár együttese, de a célok változatlanok: győzni minden fronton. Ruben Wolochin együtteséből többen is távoztak, Keen Cameron Ausztriában, Koch Róbert együttesénél (UCV Holding Graz) folytatja a pályafutását, Horváth Kristóf a francia másodosztályban (Saint Nazaire) próbál szerencsét. Légiósaik egy része hazatért (Melnikov, Veletskij), Ilja Makarov a feljutó Kistext SE-hez igazolt, ahogy Kalmár Ákos is, Kulcsár Adrián pedig Székesfehérvárra távozott. Érkeztek is játékosok, Hubicska Patrik Debrecenből érkezett. Brazil feladót igazolt a csapat Hiago Antunes Garchet személyében, aki hazáján kívül több európai bajnokságban is játszott már, így komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Ahogy a bosnyák Marko Milovanovics is, aki két szezonnal ezelőtt a MAFC-BME játékosa volt. 

Aktív volt az átigazolási piacon a MAFC-BME csapata, hiszen több új légiós és magyar játékos érkezését is bejelentették már. Kecskemétről érkezett Krupánszki Olivér és Szabó Bence is (utóbbi feladó posztra), Julio Alberto Gomez Galvez kubai korosztályos válogatott feladó is a magyar fővárosban folytatja pályafutását. Centerposztra pedig Kolumbiából érkezett új játékos Flavio Rodrigo Garcia Valencia személyében, akinek ez lesz karrierje első európai együttese. A csapat továbbra is Nagy Péter vezetésével készül, reményeik szerint fényesebb érmekért. 

Nem volt nagy átalakulás a Vegyész RC Kazincbarcika csapatánál, az érkezők zöme már hosszabb-rövidebb ideig játszott sárga-kékben: Szabó Dávid a klub saját nevelésű játékosa, az egy szezon ausztriai kitérő után visszatérő Blázsovics Péter már az ötödik szezonját kezdi. Rodrigo Moraes (Mudo) is néhány hónapig a csapat játékosa volt. Komoly szerep hárulhat a fiatalokra, a klub két új igazolása Péter Benedek és Miklósi-Sikes Zétény még csak 19 és 18 évesek, de Toronyai Miklós vezetőedző szerint meg fogják kapni a lehetőséget a bizonyításra. Nagy nyereség a klubnak Lukasz Ciupa szerződéshosszabbítása, ugyanis a lengyel játékos jól szervál, mellette pedig nagyon ponterős játékos.

A Vegyésszel ellentétben nagy volt a jövés-menés a Kecskeméti RC együttesénél. Távozott Dávid Zoltán vezetőedző, aki a MÁV-Előre Bericap csapatát vezeti a továbbiakban. A helyét a játékospálnafutását befejező Nagy József veszi át friss edzői diplomával a kezében. Hét játékos távozott, viszont nagyon jól igazoltak a kecskemétiek: hazacsábították Németországból Szabó Alpárt, a válogatott centerét, sikerült megtartaniuk a kubai Argilagos-t, akinek ponterős játékára nagy szüksége lesz a csapatnak. Centerposztra még egy válogatott játékos, Tomanóczy Bálint érkezett Dunaújvárosból. Feladóposzton a magyar-angol kettős állampolgárságú Palánkay-Omoshebi Zachary-val, és a Sümegről érkező Balla Szabolccsal erősítettek. Gebhardt Norbert után testvére Áron is Kecskemétre igazolt, aki liberó poszton lesz bevethető. 

Nem sieti el az új csapat kialakítását a DKSE. Egyelőre csak néhány távozó neve ismert: Tomanóczy Bálint és Gebhardt Áron Kecskeméten folytatják a pályafutásukat.

Komolyan meggyengült a DEAC azzal, hogy legponterősebb játékosa, Hubicska Patrik Kaposvárra igazolt, míg egy másik meghatározó játékos, Csizmadia János Miskolcra igazolt. Fodor Antal vezetőedzőnek az utánpótlásra támaszkodva kell új és ütőképes csapatot kovácsolnia, amely kiharcolhatja a bentmaradást.

A bajnokság újonca, a Kistext SE nagyon komolyan erősített története első Extraliga-szezonjára: a török bajnokságból érkezett a brazil Igor Sousa (hazájában korábban bajnok is volt), honfitársa, Alexsandro Garcia Vicente feladóposztra érkezett. Ilja Makarov Kaposvárról szerződött a fővárosba, Kalmár Ákos. A bajnok Pénzügyőrtől Bán Viktor és Szabó Márton érkezett. A szakmai munkát továbbra is Weczera Csaba irányítja.

Női Extraliga:

A csapat magját együtt tartotta a Fatum-Nyíregyháza, ahogy azt Németh Szabolcs vezetőedző szerette volna. Távozott Sina Fuchs, Sara Najdic, Karla Klaric, Inneh Elizabeth Lenke, Lacombe Takács Zsófia, valamint a puerto ricói center Niera Ortiz Ruiz, helyettük érkezett a horvát Katarina Glavinic, a francia Aurelia Ebatombo, a brazil Ana Tiemi Takagui (korábban a Vasas csapatát erősítette),  Franciaországból hazatért Dékány Bernadett, a Szatmárnémetiből származó, strandon román bajnok Vajda Beáta, valamint a Kaposvárról Bodovics Hanna. A csapat már javában készül az új szezonra, egyelőre válogatott játékosai nélkül: Tóth Fruzsina a magyar, Nikola Radosová pedig a szlovák válogatottat erősíti majd a hamarosan rajtoló Európa-bajnokságon.

A Swietelsky Békéscsabai Röplabda SE magyar magja együtt maradt (Molcsányi Rita, Rády Boglárka, Kertész Petra, Glemboczki Zóra, Pekárik Eszter, Szatmári Lilla és Zólyomi Rebeka is békéscsabai színekben folytatják), de a keret tagja maradt Marta Drpa is, többi légiósa viszont nem hosszabbított. A bajnoki rivális Kaposvárról Sara Klisurát igazolták, míg a bajnok Nyíregyházától Sara Najdic érkezett. Mellettük tapasztalt feladókkal, a finn Salla Karhu-val és a francia első osztályból érkező orosz Anastasia Kornienko-val erősítettek. A szakmai stábot pedig Toma Sándor, a DVTK korábbi vezetőedzője erősíti a továbbiakban.

Nagy volt a jövés-menés 1.MCM-Diamant Kaposvár csapatánál, több meghatározó játékos is elhagyta a klubot. Király-Tálas Zsuzsanna a Vasas-Óbudát erősíti a következő szezonban, Bodovics Hanna Nyíregyházán folytatja, Sara Klisura pedig Békéscsabán. Edzőt is váltott a somogyi klub, a  távozó Szasa Nedeljkovics helyett a továbbiakban Vincent Lacombe felel majd a szakmai munkáért. A távozók mellett nagy fogásokat jelentett be a Challenge-kupában induló Kaposvár: a belga Nathalie Lemmens komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, ahogy török bajnokságból érkező azeri válogatott ütő Nikalina Bashnakova is. Nantes-ból érkezik a rutinos német szélsőütő Katarina Schwabe, Szlovéniából pedig a horvát feladó Ana Grbac, aki a Perugia játékosaként BL-győzelmet ünnepelhetett. Mellettük pedig a RÖAK tehetséges fiataljai teszik teljessé a Kaposvár keretét: Kump Alíz, Hegyi Bianka, Szedmák Réka, Pavlovics Tímea, Warmbir Kristina, Budai Viktória, Honfi Katalin és Tóth Sára is a felnőtt kerettel készül majd. 

Új vezetőedzővel folytatja a Vasas-Óbuda is: Jakub Gluszak helyét a cseh válogatott görög vezetőedzője Jannisz Atanaszopulosz vette át, aki a MEVZA-kupában is vezetheti majd csapatát, hogy folyamatosan játékban legyenek.  Munkáját a szlovén Karmen Kocar (korábbi válogatott feladó) segíti majd. Török Kata, Juhár Dalma, Fábián Fanny, Takács Doroti és Maria Zernovic mellett Sanja Kalicanin is az állandóságot képviseli, harmadik szezonját kezdi piros-kékben. A fiatalok, Ambrosio Melani és a 17 éves liberó Stankovics Alinda is a csapat tagja lesz. Király-Tálas Zsuzsanna hat év után tért vissza a Vasasoz, Papp Orsolya az MTK-tól tért vissza. Ugyancsak a fővárosi riválistól érkezett a válogatott Vezsenyi Adrienn. Átlóposztra a holland Paula Boonstra, négyes-tőnek pedig az ukrán Yulia Boyko érkezett, mindketten komoly tapasztalattal bíró röplabdázók. Van egy nagy visszatérője is a csapatnak: az azeri center Ayshan Abdulazimova egy évnyi törökországi légióskodás tért vissza a Folyondár utcába. 

Az UTE együttesénél a legfőbb cél a keret együtt tartása volt, a tehetséges fiatalok  (Manninger Luca, Szabó Lili, Németh Hanna, Takács Viktória, Kis Dorottya) szerződéshosszabbítása mellett további fiatal magyar tehetségeket igazoltak: Gyimes Zsófia Franciaországból tért haza, Durst Anna pedig az MTK-tól érkezett, a libero poszton bevethető Dömsödi Tamara a DVTK csapatától igazolt Újpestre. Mellettük egy fiatal bulgár tehetség, a 18 éves Yoanna Atanasova is az UTE-t választotta.

Nagyon átalakult az MTK játékoskerete a következő szezonra. A távozók helyére tehetséges fiatalok érkeztek többségében (Windisch Kinga, Tettamanti Virág, Boskó Ágnes, Sziládi Viktória, Tatár Gréta, Weidemann Lili). Két légióst is igazoltak a kék-fehérek: az olasz Vicky Giommarinit négyesütő-posztra, az amerikai Marguerite Spaethlinget pedig átló posztra. 

Alaposan megerősödött a Szent Benedek Röplabda Akadémia együttese. Új edzővel, a szerb Dejan Desnica vezetésével készül a csapat az új szezonra. Két magyar válogatott játékos, Bleicher Réka és Kiss Gréta is a balatonfüredi csapatot választotta. Az olasz Cuneo csapatától érkezett a csapat új szerb ütője, Milka Stijepic, míg a klub másik szerb igazolása, Natasa Savovic korábban már játszott Magyarországon a Jászberény együttesénél. Centerposzton az amerikai Tia Jimerson-nal erősítettek, aki Balatonfüreden kezdi profi karrierjét. Szintén centerposztra érkezett a szerb Milena Koprivica, aki az előző szezonban a román bajnokság legjobbja volt a posztján. Szerb utánpótlás válogatott volt Dejana Lekic, aki szélső poszton lesz bevethető. Feladó posztra amerikai játékost igazolt az SZBRA Norene Iosia személyében, aki az AEK Athén csapatától érkezett. 

A DVTK is új edzővel kezdi meg az új idényt: a Békéscsabár távozó Toma Sándor helyett Farkas Mihály irányítja a miskolci alakulatot. Eddig három új játékos érkezést jelentették be: Godó Panni az MTK-tól érkezett, a cseh Sara Kuzelovát centerposztra igazolták a VK Nové Mesto nad Váhom csapatától. Az orosz Aleksandra Dmitrieva pedig a Sakhalin Yuzhno-Sakhalinsk együttesétől szerződött Miskolcra.