Békéscsabára igazolt Sara Klisura!

Az Extraliga előző két kiírásának egyik legjobbja Kaposvárról a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE-hez igazolt, adta hírül a klub honlapja. A szerb kiválóság egyéves szerződést kötött a békéscsabai egyesülettel.

A 28 éves, korábbi szerb válogatott ütőjátékos Európa legerősebb bajnokságaiban edződött, így komoly tapasztalattal rendelkezik, az előző szezonban pedig az 1.MCM-Diamant Kaposvárral a Challenge-kupában szerepelt és húzóembere volt csapatának.

Klisura a békéscsabai klub honlapjának elmondta, hogy biztos benne, hogy a szezon végén ott lesznek a végelszámolásnál: “Régóta figyelemmel kísérem a békéscsabai klubot, tudom, hogy szervezett, magas szintű munka folyik, nagyszerű feltételek vannak, stabil háttérrel. Az elnök úrral való egyeztetések és a Békéscsabai Röplabda Akadémián tett látogatás, csak megerősített ebben. Jelentős célokat tűztünk ki, jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyire motivált mindenki ezek elérésében. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a projektnek, optimistán várom a szezont, tudom, hogy nagy dolgokra leszünk hivatottak.

Már korábban is a klub radarján volt Sara Klisura, ám eddig nem sikerült őt leigazolni. Baran Ádám, a klub elnöke örül, hogy most sikerült: “Sara Klisura személyében jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező sportolóval erősítettünk, aki abszolút beleillik koncepciónkba. A játékos ismeri célkitűzéseinket, érti a klub filozófiáját, végig éreztük rajta, hogy motivált, tudja mit várunk el tőle. Hazai és nemzetközi porondon is sikeres csapatot építünk, jó úton járunk!

Forrás és fotó: brse.hu