OSB: duplázott a Kecskemét és a Vasas is

A helyosztókat rendezték vasárnap Kecskeméten a fiú, a Folyondár utcában pedig a leány U17 Országos Serdülő Bajnokságon. Az aranyérmet azok a klubok szerezték meg, amelyek egy héttel korábban az OGYB-n is a dobogó tetejére állhattak.

 

Ezúttal már a fiúk is nézők előtt játszhattak, és a szurkolók fantasztikus hangulatot varázsoltak a csarnokba. Elsőként az ötödik helyért csapott össze az ÉDRA-Dág KSE és a Szolnoki SPC, ugyanúgy, ahogy az U15-ös korosztályban történt egy hete. Azt a mérkőzést drámai körülmények között veszítette el a Dág, ám most ők jöttek ki jobban az ötszettes csatából. Már 2:0-ra vezetett a Szolnok, de a dágiak felszívták magukat és magabiztos játékkal egyenlítettek. A döntő szettben előbb a szolnokiak jutottak el meccslabdákig, ám ezeket a Dág hárította, az első sajátját pedig beütötte így megszerezte az ötödik helyet.

Nem hozott kevesebb izgalmat a bronzmérkőzés a RÖAK Kaposvár-FINO és a DSE Röplabda Akadémia között: nagy küzdelemben a Kaposvár került kétszettes előnybe, a harmadik játszmát elvitte a DSE, és a lendületük is kitartott a következő szettre, így itt is következett a döntő szett: sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a végére elfáradt a Kaposvár és ezt kihasználva a DSE nyerte a bronzcsatát.

A döntő hozta végül a legkevesebb izgalmat: a hazai pályán játszó KESI “A” nagyon magabiztosan, szépen játszva győzte le a derekasul küzdő Pénzügyőr SE-t. A hazaiak támadásban és védekezésben is kiemelkedően teljesítettek, nagyszerű labdameneteket láthattunk. Végül könnyedén, 3:0-ra győzött a KESI, és hibátlan mérleggel nyerte meg a serdülő országos bajnokságot.

A helyosztókat a helyszínen tekintette meg Jókay Zoltán a Pénzügyőr SE vezetőedzője, aki elégedett volt a látottakkal: “Sok tehetséges játékost láttam ma mindegyik csapatban, akiknek kemény munkával elérhető, hogy kopogtassanak a felnőtt csapatok kapuján. A saját csapatom kapcsán is csak ismételni tudom magam, itt is vannak tehetségek, akik, ha jól dolgoznak, megkapják majd a lehetőséget.

A Buzek László fiú U17 OSB végeredménye:
1. KESI “A”
2. Pénzügyőr SE
3. DSE Röplabda Akadémia-1
4. RÖAK Kaposvár-FINO
5. ÉDRA-Dág KSE
6. Szolnoki SPC

 

A lányoknál a revansok napját hozták a helyosztók. Az első meccsen a Gödöllő vágott vissza 3:0-val a BVSC-nek az első napi nyitómérkőzésen elszenvedett 3:2-es vereségért, s csak azon búslakodhattak a Pest megyei lányok, hogy ha ez pénteken is összejött volna, akkor lehetséges, hogy vasárnap nem az 5. helyért, hanem éremért küzdhetnek.

A bronzmeccsen a Vasas B-csapata győzte le 3:1-re a szegedieket, azaz Kőnig Gábor csapata a múlt vasárnapi OGYB-arany után újabb éremmel gazdagodott.

A döntőben aztán újra összecsapott a Vasas A és a Linamar-BRSE: a két csapat pénteki mérkőzését a békéscsabaiak nyerték elég simán 3:0-ra, ezúttal azonban teljesen más volt a helyzet. Egyrészt nagyon szoros játszmákat hozott a meccs, másrészt ebből ezúttal viszont a fővárosiak jöttek ki jobban. Csak az eredmény maradt ugyanaz: 3:0, de ez a Vasas győzelmét és egyben bajnoki címét jelentette.

A Szalayné Sebők Éva leány U17 OSB végeredménye:
1. Vasas SC A
2. Linamar-BRSE
3. Vasas SC B
4. Szegedi RSE
5. Gödöllői RC
6. BVSC-Zugló

A különdíjak:
MVP: Sinka Dalma (BRSE)
Legjobb feladó: Märcz Mira (Vasas ‘A’)
Legjobb támadó: Imre Zsófia (Vasas ‘A’)
Legtechnikásabb játékos: Jámbor Cecília (Vasas ‘B’)
Legjobb edző: Szappanos Máté (Vasas ‘A’)