MEVZA-torna: a lányok a bronzért, a fiúk az Eb-selejtezőért játszanak

Szombaton javítottak serdülő-válogatottjaink: a fiúk és a lányok is legyőzték Izraelt, ami utóbbiak számára az elődöntőt jelentette. Sajnos Szlovénia ellen nem sikerült kiharcolni a győzelmet, de vasárnap a házigazda horvátokkal így is a bronzéremért játszhatnak. A fiúk újra Izraellel találkoznak, s ha ismét nyernek, akkor továbbjutnak az Eb-selejtezők második körébe.

 

Fiú U17-es MEVZA-torna, csoportkör:
Magyarország–Izrael 3:1 (24, 15, –20, 20)
Magyarország:
Eperjesi 2, Cziczlavicz 11, Varga P. 26, Székely 1, Tóth G. 5, Zarka 7. Csere: Béres 1 (liberó), Gőczi 8, Sütő 6. Szövetségi edző: Tomanóczy Tibor.

Tomanóczy Tibor: – A tegnap esti beszélgetés után úgy éreztem, hogy picit elfáradtak a fiúk, és nem fognak tudni felpörögni a mai mérkőzésre. Ettől függetlenül úgy látom, hogy nagyon korrektül állt oda a csapat az elejétől fogva, mind a pályán lévők, mint a csere sarokban állók egyaránt, buzdították egymást, lelkesen és agresszíven játszottunk. Végre a taktikát tudtuk tartani egész mérkőzésen. Az ellenfél csinált egy taktikai húzást a harmadik szettben, amit nehezen tudtunk lereagálni, de utána magabiztosan hoztuk a negyedik játszmát. Úgy néz ki, hogy kezd összeállni az a 6-10 fős mag, akikre lehet építeni, és bízom benne, hogy a holnapi mérkőzést sikerül megnyerni, és elcsípni a továbbjutást érő ötödik helyet.

A csapat vasárnap 10 órakor az 5. helyért ismét Izraellel mérkőzik meg, amely 3:0-ra legyőzte Szlovákiát. A tét nem kicsi, hiszen a párharc győztese jut tovább az Eb-selejtező második körébe.

 

Leány U16-os MEVZA-torna, csoportkör:
Magyarország–Izrael 3:0 (14, 7, 22)
Magyarország:
Vértes 1, Jámbor 7, Kállai 9, Erőss 7, Tuska 6, Nagy S. 1. Csere: Bencze (liberó), Gergácz 5, Fekete 4, Riesz 5, Korcsok 4, Botyánszki 1. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.

Elődöntő:
Magyarország–Szlovénia 0:3 (–20, –21, –14)
Magyarország:
Jámbor, Kállai 3, Erőss 5, Tuska 11, Nagy S. 2, Vértes 2. Csere: Bencze (liberó), Riesz 7, Gergácz 2, Fekete, Korcsok, Botyánszki. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.

Kőnig Gábor: – Azt gondolom az első két játszma nem volt rossz. Egy magas, erős szélsőkkel felálló ellenféllel szemben próbáltunk mindent megtenni amit csak lehetett. Azt kell mondjam ilyen támadásokra az utánpótlás bajnokságban, ahol ezek a lányok játszanak, sőt talán még fentebbi korosztályokban sem lehetnek hozzászokva a lányok. Az utolsó szettre aztán elfáradtunk fejben és így az már nem sikerült jól. Megcélozzuk a 3. helyet.

A lányok vasárnap 15:30-tól a házigazda horvátokkal meccselnek a bronzéremért.