MEVZA-torna: Izrael ellen javíthatnak válogatottjaink

Mindhárom pénteki mérkőzést elveszítették serdülő-válogatottjaink: a fiúk Ausztria és Csehország, a lányok a csehek ellen veszítettek, igaz, utóbbiak nyertek egy játszmát. Mindkét csapat szombat reggel Izrael ellen javíthat, de a fiúk már nem juthatnak be a négy közé, csak az 5. helyért – amely még az Eb-selejtező második körébe jutást ér – vannak versenyben, a lányok viszont győzelem esetén elődöntőt játszanak.

 

Fiú U17-es MEVZA-torna, csoportkör:
Magyarország–Ausztria 0:3 (–17, –12, –17)
Magyarország:
Zarka, Eperjesi 6, Cziczlavicz 3, Varga P. 10, Székely 1, Tóth G. Csere: Béres, Tálos (liberók), Tóth K., Gőczi, Szabó M. 3, Sütő 5. Szövetségi edző: Tomanóczy Tibor.

Nagyon nehezen kezdődött számunkra ez a mérkőzés. Az első pontot ugyan mi szereztük, de ezután azonban csak kerestük önmagunkat a pályán. Tomanóczy Tibor szövetségi kapitány gyorsan időt kért, de sajnos ez sem segített rajtunk (2:10). Itt felcsillanni látszott egy kis remény, de ez csak 3 pontig tartott, és újra erőre kaptak az osztrákok. Sajnos ezt az előnyüket a szett végéig meg tudták tartani (18:25).

A második játszma is döcögősen kezdődött, bár itt már néha botladoztak az osztrákok is, de a vezetést egy pillanatra sem engedték át, magabiztosan nyerték ezt is nyugati szomszédaink (12:25).

A harmadik felvonás elején feljavult a játékunk, a fiúk koncentráltan és összeszedetten küzdöttek, 10:10-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, szép labdameneteket láthattunk. Innen azonban elveszítettük a lendületünket, hirtelen 7 osztrák pont született, amire nem jött magyar válasz, és ez a különbség kitartott a szett végéig (17:25).

Tomanóczy Tibor: – Sajnos az történt a mérkőzésen amire számítottunk, nagyon enerváltan, behúzott füllel játszottunk. Meglepetésként ért minket, hogy osztrák ellenfeleink, nagyon magabiztos és nagyon stabil játékot játszottak. Szinte hiba nélkül játszották végig a mérkőzést. Nálunk sajnos nem volt olyan kiemelkedő játékos, aki tudta volna vinni a hátán a csapatot. Szokás szerint össze kell raknunk a nyitásfogadásunkat, mert ismét előjött a magyar betegség, hogy ha az első két-három labdát nem tudjuk befogadni, onnantól kezdve jönnek a sorozatos hibák nyitásfogadásban és így sajnos nem tudjuk előkészíteni a támadásainkat. Nem csüggedünk, dolgozunk, készülünk a következő mérkőzésre és bízom benne, hogy percről percre, napról napra jobbak leszünk.

Magyarország–Csehország 0:3 (–15, –17, –16)
Magyarország:
Eperjesi 1, Cziczlavicz 2, Varga P. 12, Sütő 1, Tóth G. 7, Tóth K. 1. Csere: Tálos (liberó), Gőczi 4, Székely 6. Szövetségi edző: Tomanóczy Tibor.

Nagy reményekkel érkeztünk meg a csehek elleni esti mérkőzésre, bár tudtuk, hogy nekik általában minden korosztályban jó csapataik vannak. Az első pont, csakúgy, mint délelőtt a miénk volt. Azonban most a folytatás is jobban alakult. Sorra szereztük a szebbnél szebb pontokat. 10-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd onnan szépen lassan ellépegettek a csehek. Mire föleszméltünk, már 9 pont lett a különbség. Még az időkérés sem tudta megtörni a negatív szériánkat. Rengeteg nyitást rontottunk, és ezek a pontok nagyon hiányoztak a végelszámolásnál (15:25).

A másodikban szintén magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. 5:5-ig szépen haladtunk, itt egy pont, ott egy pont. Azonban innen a szokásos forgatókönyv következett, az ellenfél ellépett, és magabiztosan nyerte a szettet (17:25).

Sajnos a harmadik játszmában sem találtuk az ellenszert a csehek támadásai ellen. Küzdöttünk, akartunk, de ma nem sikerült szettet nyerni (16:25).

Tomanóczy Tibor: – Ezen a mérkőzésen megpróbáltunk egy magasabb csapatszerkezettel kezdeni, ami az elején nagyon jól működött, a játékosok úgy kezdték el a mérkőzést, ahogy azt kell. Azonban csak kb. 10:10-ig tudtuk tartani a tempót a csehekkel, onnantól elkezdtünk hibázni, az alapjátékban voltunk picit gyengébbek, viszont voltak jó pillanatok is, és azt gondolom, ha több ilyen meccset tudnánk játszani, akkor még jobbak lehetünk. Készülünk Izraelre holnap, ami egy mindent eldöntő találkozó lesz.

 

Leány U16-os MEVZA-torna, csoportkör:
Magyarország–Csehország 1:3 (–20, –18, 11, –18)
Magyarország:
Vértes 5, Jámbor 11, Kállai 9, Erőss 10, Tuska 14, Nagy S. 6. Csere: Bencze (liberó), Gergácz, Fekete, Reisz 2, Korcsok 1. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.

Kőnig Gábor: – Azt gondolom, hogy első nemzetközi mérkőzésnek nem volt rossz a mai. A csehek elég gyors játékot játszanak, amihez nem vagyunk hozzászokva. A mutatott játék biztató, de sok olyan hibánk volt, aminek elkerülésével sokkal szorosabb meccset tudtunk volna játszani. A lányoknak gratulálhatunk, mert annyira nem voltak feszültek, ahhoz képest, hogy ez az első ilyen szintű meccsük volt. Holnap reggel lehet javítani Izrael ellen.