Az aranyszett döntött: megvédheti címét a Pénzügyőr a kupában

Megvan az első döntőse a március 7-i K&H férfi Magyar Kupa finálénak, miután a 3:1-re elveszített első mérkőzés után a visszavágón a címvédő Pénzügyőr 3:0-ra legyőzte a Kazincbarcikát és az aranyjátszmában is jobbnak bizonyult. Az Extraligában a Kecskemét 3:1-re nyert a Dunaújváros ellen.

 

Férfi Magyar Kupa elődöntő, visszavágó:
LV Sport Pénzügyőr – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (23, 19, 12); Aranyjátszma: 15:11
Kőér utca. V: Adler, Mezőffy.
PSE: Rása 7, Magyar B. 2, Reffatti 13, Pedrao 9, Kovács Z. 22, Kiss D. 9. Csere: Feliciano (liberó), Tordai. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
VRCK: Páez, Ciupa 11, Juhász 1, Árva 19, Mineiro 4, Mihalj 3. Csere: Dudás (liberó), Péter, Csizmadia, Bibók 1, Budai 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Toronyai Miklós együttese jól kezdte a találkozót, majd jól is folytatta, de a négypontos hátrányát a Pénzügyőr mindkét alkalommal sikeresen ledolgozta. A hajrában pedig sikerült az eredmény is megfordítania, végül pedig be is húzta az első felvonást (25:23).

A térfélcserét követően is lendületben maradtak a hazaiak, a VRCK csak kapaszkodni tudott, de amikor “lőtávon” belülre kerülhetett volna, mindig bele-bele hibázott. Ez a forgatókönyv a szett végéig kitartott, hiszen volt közte kettő is a különbség, a végén mégis a PSE nyert hattal (25:19).

A harmadik etapban is a PSE dominált, Toronyai a végén már inkább pihentette övéit, így következhetett az aranyjátszma (25:12). Az extra játszmában is a Pénzügyőr dominált, nem lehetett rajtuk ma fogást találni, így teljesen megérdemelten jutottak be a sorozat fináléjába (aranyjátszma: 15:11).

Edzői értékelés
Jókay Zoltán: – Ahogy gondoltuk és beszéltük, a Kazincbarcika azzal a lendülettel ugrott nekünk amivel kellett. Az elején nem sikerült felvennünk az üzemi hőfokot, aztán a játszma közepétől elindult a játék. Amikor megragadtuk az első lehetőséget, onnantól kezdve nem engedtük. Rendkívül örülök, hogy a srácok ilyen hihetetlen hosszú ideig és magas szinten tudtak koncentrálni. Ez egy abszolút csapat csapatmunka volt.
Toronyai Miklós: – Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Pénzügyőrnek a mai teljesítményéhez. Megbeszéltük a meccs előtt, hogy felszabadultan játsszuk azt, amit tudunk, de görcsösek voltunk, és nem egy gyengébb egyéni teljesítményünk volt. Ezeket ma nem bírtuk el.
Továbbjutott a Pénzügyőr aranyjátszmában.

 

Férfi Extraliga:
Kecskeméti RC – Dunaújvárosi KSE 3:1 (22, –25, 20, 17)
Kecskemét. V: Vári, Horváth M.
KECSKEMÉT: Kaszap 3, Krupánszki 12, Rabeka 9, Argilagos 25, Gebhardt N. 13, Nagy J. 6. Csere: Deák (liberó), Stréli 2. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
DKSE: Ambrus 6, Duman 1, Mészáros D. 12, Tomanóczy B. 13, Boa 2, Bohnicsek 18. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Garrett 5, Majoros 3, Hatvany, Laczi, Balázs B. 1. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Edzői értékelés
Dávid Zoltán:
– Nehéz mérkőzés volt, erre számítottam.  A Dunaújváros ellen mindig készülni kell. Tudtam, hogy annak ellenére, hogy kikaptak a Debrecen ellen, ellenünk máshogy fognak játszani és ez be is igazolódott. Nem szabad kiengedni egy percre se ellenük, mert egyből kihasználják. Végig ott kell lenni fejben. Nagyon örülök a győzelemnek. Megyünk tovább.

 

HETI PROGRAM:
Február 18., csütörtök
18:00 Vasas Óbuda – UTE (női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés); Tv: hunvolley.tv
18:00 Fatum Nyíregyháza – Szent Benedek RA (női Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó)

Február 19., péntek
19:00 Swietelsky-BRSE – Szent Benedek RA (női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés)
19:00 Fino Kaposvár – MAFC-BME (férfi Extraliga); Tv: kapos.hu

Február 20., szombat
15:00 PTE-PEAC – DSZC-Eötvös DSE (női NB I)
16:00 MÁV Előre Bericap – Dág KSE (férfi NB I)
17:00 Gödöllői RC – Jászberény VT (női NB I)

Február 21., vasárnap
14:00 Sümegi RE – MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
17:00 MÁV Előre Bericap – TFSE (női NB I)
17:30 Vegyész RC Kazincbarcika – Dunaújvárosi KSE (férfi Extraliga); Tv: hunvolley.tv
18:00 Fatum Nyíregyháza – Diósgyőri VTK (női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés)
18:00 UTE – MTK Budapest (női Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó); Tv: hunvolley.tv