Kormos Mihály váltja Andrea Milodanovicsot Balatonfüreden

Az alábbi közleményt a Szent Benedek Röplabda Akadémia juttatta el az MRSZ-hez, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Az utóbbi hetek eredménytelensége miatt klubunk vezetése felmentette a felnőtt csapatnál végzett munkája alól és közös megegyezéssel módosították szerződését Milodanovic Andrea vezetőedzőnek. „Nagyon sokat köszönhetünk Milodanovic Andreának, akivel nagyon hosszú és eredményes utat tettünk meg az elmúlt években. Hosszútávú céljaink vannak, de ahhoz, hogy ezeket megvalósítsuk, rövid távon is eredményeket kell hoznunk. Az elmúlt hetek azt mutatják, hogy ezek eléréséhez változtatásra van szükségünk, ezért hoztuk meg a döntésünket.”-indokolta az edzőváltás Komáromi Móric, klubunk elnöke. Az akadémia vezetősége döntött továbbá arról, hogy a szezon végéig a felnőtt csapat vezetőedzője Kormos Mihály lesz, a másodedző Mészáros Péter marad. Az új vezetőedző megbízatása ideiglenes, Kormos Mihály áprilisban visszatér klubunk utánpótlás csapataihoz, ahol 2019 óta eredményes munkát végez.

Kormos Mihály 28 évig dolgozott Békéscsabán, ahol az utánpótlás mellett a felnőtt csapatot is sikeresen vezette. Vezetőedzőként három bajnoki címet nyert a BRSE-vel, nevéhez fűződik a klub történelmi, első bajnoki címe is, csapatával a nemzetközi porondon is letette a névjegyét. Dolgozott korosztályos válogatott mellett edzőként, a Magyar Röplabda Szövetség kétszer az év edzőjének választotta. Klubunkban 2019 óta dolgozik utánpótlás szakmai igazgatóként, vele kezdtük el kialakítani akadémiánk hosszú távú utánpótlás koncepcióját. Ez a munka nem szakad meg az ideiglenes megbízatása idején sem, a bajnokság után pedig ismét teljes intenzitással a régi munkakörében dolgozik tovább.