Görög centert igazolt a Vasas, felújították a centerpályát

A bajnoki címvédő és kupagyőztes Vasas Óbuda vezetősége nem tétlenkedett a téli szünetben: görög válogatott és Challenge Kupa-győztes centert igazoltak Aikaterina Giota személyében és felújították a Folyondát utcai centerpálya parkettáját is.

 

Aikaterina Giota személyében Challenge Kupa-győztes válogatott centerrel erősítették meg játékoskeretüket a piros-kékek. A 30 éves görög röplabdázó először szerepel külföldi csapatban.
“Nehéz időszakon vagyok túl, de hálás vagyok, hogy az idényből hátralévő négy hónapra új otthonra találtam Budapesten a Vasasnál. Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát, hiszek abban, hogy sikeresek leszünk” – mondta még Athénból Giota, aki szombaton érkezik Magyarországra.

A 30 éves, önmagát megbízhatónak, szenvedélyesnek és jó csapatembernek tartó röplabdázó az elmúlt hét és fél évet a sokszoros görög bajnok Olimpiakosz együttesében töltötte, ám a görög bajnokság leállítása miatt új állomáshelyet kellett keresnie magának. Így jött képbe a Vasas, amelynek Ambrosio Melani sajnálatos sérülése miatt kellett új játékost igazolnia.

A rutinos játékos csapatával 2015-ben már összecsapott a Vasassal, akkor a Challenge Kupában: 2015 decemberében Pireuszban 3-0-s, Budapesten 3-1-es görög siker született. A válogatottal nemrégiben járt a magyar fővárosban, amivel kapcsolatban azt mondta, nagyon tetszett neki Budapest, amely a sok híddal, a Dunával és a 18-19. századi épületekkel szülővárosára, Szentpétervárra emlékeztette.

Giota két egymást követő évben is eljutott az Olimpiakosszal a Challenge Kupa fináléjáig: 2017-ben a 3-2-es hazai győzelem után idegenben 3-0-ra kikaptak a korábbi magyar szövetségi kapitány Jan De Brandt edzette, Horváth Dórát soraiban tudó török Bursától, hogy aztán egy évvel később a hazai 3-2-es vereség után egy idegenbeli 3-1-es győzelemmel visszavágjanak a törököknek. A center mind a két évben kulcsembere volt a pireusziaknak.

Többször játszott a magyar válogatott ellen is, így a 2015-ös Európa Ligában, amelyet a mieink nyertek, s ekkor a görögök a harmadik helyen végeztek, majd egy évvel később ugyancsak a harmadik helyen zártak, míg akkor a mieink a nyolcadikak lettek. Ott volt a 2017-es vb-selejtezőkön, ahol a görögök 3:2-re győztek.

Ugyancsak a piros-kékekkel kapcsolatos hír, hogy megújult a csapat otthonául szolgáló Folyondár utcai létesítmény jobb oldali centerpályája.

A parketta teljes felülete felcsiszolásra került, ezáltal a nem használt vonalak eltűntek, illetve a borítás felülete is sima, újszerű lett. Megváltozott a festés is: a centerpálya modern kiemelést kapott, ezzel optikailag is segítve a játékosok és a játékvezetők munkáját. Az együttes tegnap este újrakezdte a munkát, s a tervek szerint hamarosan visszaköltözik régi helyére, és a folytatásban ismét itt játssza majd bajnoki és kupamérkőzéseit, átadva a kiscsarnokot az utánpótlásnak.