Fatum-közlemény: Fertőzöttek Nyíregyházán, visszalépnek a CEV Kupától

A Fatum Nyíregyháza csapata az alábbi közleményt juttatta el a Magyar Röplabda Szövetséghez, amelyet most változatlan formában közlünk.

„Ezúton tájékoztatunk minden érintettet, hogy a korábban bevezetett óvintézkedések és elővigyázatosság ellenére csapatunknál is felmerült a koronavírus gyanúja. A klub vezetése elrendelte a játékoskeret, valamint a stábtagok szűrését a mai napon. Tettük ezt annak érdekében, hogy kizárjuk azokat, akik valóban megfertőződhettek.

A péntek reggeli antigén gyorstesztek eredményéből kiderült, hogy négy játékos tesztje enyhe pozitivitást mutat. Így az ő elkülönítésük a hatályos járványügyi előírások betartásával a mai napon azonnal megtörtént. Az érintett játékosok állapota kielégítő, jól vannak. A csapat további nyolc játékosánál és a stábtagoknál negatív eredményt hozott a tesztelés. Ők mindannyian egészségesek, tünet- és panaszmentesek.

Csapatunk korábban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ha utolér minket a vírus, mi csonka csapattal is játszani fogunk a bajnokság folytatása érdekében. Ennek alapján úgy határoztunk, hogy a megmaradt játékosokkal – akiknek negatív lett a tesztje – folytatni kívánjuk a munkát.

Mivel holnap, azaz november 21-én szombaton fontos mérkőzés vár ránk szeretnénk jelezni, hogy nem kérjük a mérkőzés halasztását, hanem a Versenykiírásnak megfelelve elutazunk 8 nevezett játékossal és ott leszünk a mérkőzés kezdési időpontjában a Kaposvár Arénában.”

 

Bár a klub, amennyiben lehetőség lesz rá, lejátssza a kaposvári bajnokiját, azóta azonban egy másik közleményt is eljuttattak az Európai és a Magyar Röplabda Szövetséghez, amelyben jelzik, hogy a jövő héten esedékes, a fehérorosz Mincsanka Minszk elleni CEV Kupa találkozójuktól viszont visszalépnek.

Ezzel az is eldőlt, hogy a fehérorosz csapat lesz majd a Vasas ellenfele a következő fordulóban, amelyet Szerbiában játszik le a két csapat.