Heti program: tévés meccsen csap össze a Kaposvár és a Békéscsaba

A koronavírus-járvány következtében hozott szigorító intézkedések és az MRSZ közleményének értelmében a továbbiakban minden bajnoki mérkőzés – ugyan zárt kapuk mögött, de – lejátszható. Ennek tükrében már szerda este is lesz két meccs, a hét folyamán pedig remélhetőleg összesen 14 találkozót rendeznek. A vasárnapi 1. MCM-Diamant Kaposvár–Swietelsky-BRSE pedig az M4 Sport+ csatornán a szurkolók számára is megtekinthető lesz.

 

Szerda este a címvédő, de a járvány miatt megtizedelt Vasas látogat Diósgyőrbe a női Extraligában, míg a férfi NB I-ben az újonc Kistext a Sümeget fogadja. A két csapat pénteken is megmérkőzik majd egymással, ugyancsak a Kistext Arénában, de a sümegiek pályaválasztásával. A kettő között azonban csütörtökön az éllovas Gödöllő és a feljutásra aspiráló MÁV Előre is összeméri még az erejét a női NB I rangadóján, a Tungsram-csarnokban, pénteken pedig még egy férfimeccsre is sor kerül a Szolnok és a Dág között.

A tervek szerint szombaton a női Extraligában az MTK látogat Nyíregyházára, míg a női NB I-ben az Eötvös a MÁV Előrét, a Budaörs pedig a Pécset fogadja.

Vasárnap – amely a legeseménydúsabb napnak ígérkezik – viszont három mérkőzést rendeznek a női Extraligában, s ennek egyike a Kaposvár és a Békéscsaba rangadója, amelyet az M4 Sport+-on tekinthetnek meg a nézők. Emellett a Vasas az MTK-val, a DVTK pedig a Nyíregyházával csap össze. A férfiaknál a Kecskemét a DEAC-ot fogadja, míg az NB I-ben a héten már harmadik meccsét játssza a Kistext és a Sümeg, csak most nem egymással: előbbiek a Miskolcot, utóbbiak pedig a MÁV Előrét fogadják.

 

HETI PROGRAM:
November 11., szerda
19:00 KISTEXT – Sümeg (férfi NB I)
19:30 DVTK – Vasas Óbuda (női Extraliga)

November 12., csütörtök
18:30 Gödöllői RC – MÁV Előre (női NB I)

November 13., péntek
19:00 Szolnok – Dág (férfi NB I)
20:30 Sümeg – KISTEXT (férfi NB I – Kistext Aréna)

November 14., szombat
15:00 DSZC Eötvös DSE Derecske – MÁV Előre-BERICAP (női NB I)
18:00 Fatum Nyíregyháza – MTK Budapest (női Extraliga)
18:00 Budaörs – PTE-PEAC (női NB I)

November 15., vasárnap
17:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Swietelsky-BRSE (női Extraliga); Tv: M4 Sport+
17:00 Vasas Óbuda – MTK Budapest (női Extraliga)
17:00 Kecskemét – DEAC (férfi Extraliga)
19:00 DVTK – Fatum Nyíregyháza (női Extraliga)
19:00 KISTEXT – MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
19:30 Sümeg – MÁV Előre-BERICAP (férfi NB I)