Strandröplabdapályával bővült a győri egyetemi sportpark

Nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas az a strandröplabdapálya, amelyet az elmúlt napokban avattak fel a Széchenyi István Egyetem szomszédságában – tájékoztatott az intézmény Testnevelési és Sportközpontja. A mintegy 100 millió forintos beruházással megépült létesítményt hamarosan birtokukba vehetik a hallgatók. A fejlesztés megvalósulásáért sokat tett az egyetem, illetve az egyetem sportegyesülete, amely a költségek nagy részét a számára felajánlott társasági adóból finanszírozta.

 

Szamosi Balázs, a Széchenyi István Egyetem Spoertegyesülete (SZESE) röplabdaszakosztályának vezetője elmondta, régóta dédelgetett álmuk vált valóra a fejlesztéssel.

„Az utóbbi időben a strandröplabdát egyre avuló pályákon lehetett csak játszani Győrben. Az évente érkező árhullámok miatt az Aranypart melletti ártéri pályák rendszeresen víz alá kerülnek, emiatt a pályaszerkezet jelentősen roncsolódik. Az új komplexum minőségi előrelépést jelent, a régi pályáknak új funkciót kell keresni” – fogalmazott.

A létesítmény tervezésekor ügyeltek arra, hogy egyszerre több szabványnak is megfeleljen. Attól függően, hogy szabadidősportról vagy „A” kategóriás profi versenyekről van szó, négy, illetve két pályát tudnak kialakítani a területen, de a helyszín alkalmas strandkézilabda- és strandfocimeccsek lebonyolítására is. Nagyobb rendezvények esetén a játéktér mellé mobil lelátó telepíthető, így semmi akadálya, hogy nagyobb számú közönség követhesse a mérkőzéseket.

„A pálya minden paramétere megfelel a nemzetközi előírásoknak. Figyeltünk rá, hogy mindenből a piacon elérhető legjobbat szerezzük be, így a feszítőállványzat, a homok minősége is világszínvonalú. Ez lehetőséget ad arra, hogy utánpótlásbajnoki fordulókat és utánpótlás országos döntőket hozzunk Győrbe, kicsit felpezsdítve a strandröplabdaéletet a városban” – tette hozzá Szamosi Balázs.

A szakosztályvezető szerint akár nemzetközi események is Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre érkezhetnek. Ehhez a pálya környezetében minden infrastrukturális feltétel adott: jó a helyszín megközelíthetősége, van éttermi szolgáltatás, és a közeli kollégium révén megoldható a sportolók szállása is. A Városi-Egyetemi Sportcsarnokban az edzési, öltözési és zuhanyzási lehetőség szintén biztosított.

A projekt hátteréről dr. Gyömörei Tamást, a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetőjét kérdeztük.

„Nagyon örültünk, mikor a röplabda is bekerült a látványsportágak közé, az egyetemi sportegyesület röplabda-szakosztályával rögtön pályáztunk is a szövetségnél. A kivitelezés nagy részét az egyetemi sportegyesület számára felajánlott társasági adóból finanszíroztuk, a fennmaradó összeget a győri önkormányzat biztosította. A pályázat koordinálását és a szakmai anyag előkészítését az egyetem végezte, amely a város támogatását megelőzően az önrészre is kezességet vállalt – mondta érdeklődésünkre.

A sportközpont vezetője portálunknak elmondta: úgy tervezik, a pályát a sportolók mellett mind a hallgatók, mind a városi polgárok előtt megnyitják, így a kihasználtsága optimális lehet.

„Amint a járványhelyzet és az időjárás is engedi, biztosan szervezünk a pályára valamilyen hallgatói rendezvényt. Sőt, mivel eleve az önkormányzattal együttműködésben épült a létesítmény, városi szabadidős programok is helyet kaphatnak itt a jövőben” – zárta szavait dr. Gyömörei Tamás.